logo

24.2.16

~A fél ember esete ~Második fejezet





Sziasztok drágáim! Jeeej második fejezet! Nagyon sajnálom, hogy ennyi ideig tartott de rengeteget szöszmötöltem vele, nézzétek el nekem. Kezdenek igazán izgalmassá válni a dolgok! :) Kellemes olvasást, ha tetszett írjátok meg! 



–  Egy ügyünk? – Nézett nagy szemekkel a nő Sherlockra mire az bólintott.  
 –  Egyelőre kell valaki aki kisegít, mondhatjuk, hogy ez egy próba – válaszolt a nyomozó kabátjáért nyúlva.  Anabelle még mindig meghökkenve figyelte a férfit, de attól még ő is az ajtó felé indult. – A ruhája miatt nem kell aggódnia, - nézett végig Sherlock a nőn – az ön környékük felé fogunk menni, majd ellátogatunk magukhoz.
  Együtt lesiettek a rájuk várakozó hintó elé. A szőke és a fekete hajú férfi még mindig ott állt és Sherlockot várták, az arckifejezésük roppant meglepett volt mikor meglátták a mellette sétáló szépséget. Még csak december negyedike volt de már fagyott és a  köd sem könnyítette meg a városban lévők dolgát.  Az Baker Street útját elnyelte a homály, nem lehetett tudni egyáltalán van-e vége. A detektív és újdonsült társa beszálltak a rendőr kocsiba és utánuk a két felügyelő, Sherlock úgy emlékezett talán a szőkét Nathanielnek hívhatták a feketét pedig Maxwellnek, de nem tudta biztosan. A lovak felnyerítettek és a kocsi elindult, a két rendőr egymással szemben foglaltak helyet, és a detektív is így tett Anabelle-el.
  Az út csöndesen telt, mind a négyen a saját gondolataikkal voltak elfoglalva. Mikor már Londontól távol lehettek, az út mentén sűrű erdőket lehetett látni Anabelle felkiáltott: – Ott az otthonom! – Azzal egy útelágazásra bökött ami végén egy apró ház állt. A hölgy Sherlockra pillantott, majd elmosolyodott. - Honnan tudta, hogy a házunkhoz közeli helyre megyünk?
   –  A két úrnak sáros csizmájáról állapítottam meg – válaszolt a kérdésre Sherlock és lepillantott a rendőrök lábviseletére. – Ez a földfajta csupán Londontól az északra lévő erdős területeken található meg Nagy-Britannián belül. – A két férfi leesett állal bámulták a nyomozót, Anabelle csak egy elismerő pillantást küldött társa felé. – Jut eszembe, mindjárt megérkezünk, igaz uraim? – A két rendőr egyszerre bólintott.
  Így is lett, röpke negyed óra után a kocsi megállt egy útelágazásnál. Az utasok sorjában kiszálltak és körbepillantottak, miután Maxwell meggyújtott egy lámpást, már láttak is valamit. Körben mindenhol fák voltak amiket fokozatosan elnyelt a sötétség, a köd itt szerencsére nem szállt le ami jócskán megkönnyítette a dolgukat. Nathaniel az elágazás felé mutatatott, ami úgy tíz méter után eltérhetett balra így nem látták mi lehet az út végén. Anabelle nem mutatta jelét félelemnek ami Sherlockot megnyugvással töltötte el, a legkevésbé sem hiányzott neki egy sötétben rettegő nő az erdő közepén. A halovány fényforrás segített, hogy lássák egymást bár csak ha nagyon közel álltak a másik emberhez, pár lépésnyire már csak alakokat és formákat lehetett kivenni. A két nyomozó határozottan elindult előre az elágazás felé, be az erdőbe, Sherlock követte őket de amikor visszanézett látta, hogy társa habozott egy pillanatot majd ő is utánuk sietett. Az apró lámpás úgy világított a sötétségben mintha az lett volna az utolsó csillag az égen. Sherlock és Anabelle enyhén lemaradva ballagtak a két nyomozó után míg végül az út véget ért és egy elhagyatott pajta állt előttük amit körbezsongtak rendőrök, épp úgy ahogy a méhek a kaptárt. A tömérdek lámpás erős fényt árasztott így megtörve az erdő sötétséget. Duruzsolás és néhol egy jajgatást lehetett hallani csak, akik nem társalogtak azok épp a pajtában voltak elfoglalva. Sherlock meglátta Anabelle szemében ugyanazt az izgatott csillogást mint amit ő az első ügyeinél vélt felfedezni a sajátjában. Halványon elmosolyodott épp csak annyira, hogy ne lássák meg.
 –  Már vártuk magukat – szólt egy ismerős hang a távolból, Lestrade nyomozó volt az. – Ó, ki ez a bájos hölgy? – Szemét Anabelle-re szegezte majd átsiklott Sherlockra, ahol már nem volt annyira elragadtatott.
 – Anabelle Cristian vagyok – felelte határozottan a lány. Lestrade nyomozó kérdőn pillantott Sherlockra majd vissza Anabelle-re. Egy pillanatig néma csönd volt amit a lány tört meg. – És kit tisztelhetek az ön személyében?
 – Lestrade nyomozó vagyok. Én vezetem a nyomozást, – Megköszörülte a torkát – ha szabad megkérdeznem maga miért tartózkodik itt?  
  – Anabelle az új, vagyis átmeneti társam – szólt közbe Sherlock, aki eddig csöndben figyelte az eseményeket.  – Van engedélye itt tartózkodni mint segítőm. – A rendőrön látszott, hogy még mindig nem volt elragadtatva az új jövevénytől de bólintott.
 –  Hát ebben az esetben elmondom mit tudunk eddig. Egy ikerpár talált rá a holttestre, Winoa és Ruthie Mendez. Állításuk szerint a családjuk pajtája volt évekig de miután a nagyapjuk meghalt senki sem törődött vele, ma reggel elhatározták hogy kijönnek és megnézik milyen állapotban van, csak estére értek ide, ekkor találtak rá az áldozatra.
 –  Wiona és Ruthie? – Vágott közbe Anabelle. – De hisz őket ismerem, tűzvörös hajuk van és nagyon magasak? – Lestrade bólintott. – A környéken laktak és elég sok időt töltöttünk együtt, szóval…
 –  Először el szeretnék mondani minden információt, hogy ne érje önöket meglepetés. Az áldozat egy húszas éveiben  járó fiatalember, az arcán több vágás van ami jelentősen eltorzította a vonásait. De ha készítünk egy képet és betesszük az újságba biztosan valamelyik hozzátartozója fel fogja őt ismerni. A pajta ajtajára lógatták fel és félbe van vágva. – Sherlock összeráncolta a szemöldökét. – A test másik fele nem tudjuk hol van, most fésüli át jó pár rendőr az erdőt hátha a gyilkos itt rejthette el…
 – Teljesen felesleges  – szólt közbe Sherlock. – Ha valaki ennyit dolgozott, hogy megöljön egy embert nem lesz olyan ostoba, hogy az erdőbe rejtse el a test másik felét, akár most is visszahívhatja a beosztottjait, nem fognak találni semmit ezt most elszögezhetem. – Lestrade nyomozó rosszalló pillantást vetett a férfira és összehúzta a szemöldökét, amit egy sóhajtás követett.
  – Rendben.  Mindent elmondtam, azt hiszem… Maxwell, Nathaniel kérem kísérjék az áldozathoz a hölgyet és az urat, nekem most dolgom van. – Azzal elsietett egy csapat vitatkozó rendőr felé. A két férfi a rozzant pajtába kísérte a párost, nem láttak többet egy lógó alaknál amíg közelebb nem mentek és átvágtak a holtest alatt vizsgálódó nyomozókon.
  Szörnyűséges látványt nyújtott a férfi, hófehér arcába belefagyott a rémület és három hatalmas vágás húzódott keresztül rajta. Egy véres fehér ing volt a felsőtestén – mivel lábai nem voltak – és az is szét volt szaggatva. A holttest alatt egy vértócsa volt, Sherlock lehajolt, hogy közelebbről megvizsgálja majd felállt és a lógó férfi kezdte nézni. Eközben Anabelle arcába belefagyott a rémület és valamit dadogott amit a detektív nem értett. Gyomorforgató volt ahogy a kilógó belső szervek himbálództak a gyönge szélben, de Sherlockot ez nem zavarta, közel sem ez volt a legundorítóbb dolog amit látott, szemét a társára szegezte, kíváncsi volt az ő reakciójára. Semmi. Teljesen mereven bámulta a halott férfi arcát, sem undor, sem félelem nem látszott rajta. Egy pillanat múlva eleredtek a könnyei.
  – Phil… - suttogta már értehetőbben. – Phil! – kiáltotta és Sherlockra nézett, arca el volt torzulva a sírástól, szemfestéke fekete csíkot húzott az orcáin, patakzottak a könnyei. – Ő… volt… a… a… leendőbelim… - Anabelle Sherlock nyakába borult a vértócsa fölött és ott folytatta tovább a sírást. A férfi csak állt és meg sem mozdult, nem tudta, hogy kell megvigasztalni egy síró nőt. Végül a lány felnézett a társára és így szólt: – Mr.Holmes, én meg akarom találni a gyilkosát.  – Sherlock csak állt és hosszasan nézte a lány könnyekkel áztatott, sötét szemeit. Most már osztozunk a gyászban, gondolta, de nem tudta kimondani. Az agyát túlterhelték a szavak és a kérdések, Watson mindig ilyenkor jött és kimentette őt a gondolat kavalkádjából, egy szó elég volt neki és megmenekült, most fogalma sem volt mit kellene csinálnia.
  Percekig csak álltak ölelkezve és üres tekintettel néztek, nem volt furcsa, hogy megölelt egy nőt hisz csak vigasztalta. A körülöttük lévő rendőrök őket figyeltét, valaki mellettük megköszörülte a torkát, határozottan Lestrade nyomozó volt az.  Lesújtó pillantásokkal figyelte a jelenetet, felhúzott szemöldökkel. Anabelle egy pillanat alatt ellökte magát a férfitól és egyenesen belenézett a rendőr szemébe.
 – Valami gond van kisasszony? – Nézett végig Anabelle-n Lestrade.
 A lány arcán végigfolyt egy könnycsepp és megszólalt: - Ő a volt vőlegényem – remegett a hangja, de az eltökéltséget hallani lehetett benne . Lestrade nyomozó meghökkenve nézett. Anabelle letörölte a könnyeit és folytatta. – Philip Growan a nyáron megkérte a kezem, de októberben visszavonta és eltörölte az esküvőt. Londonban élt évekig de elköltözött Németországba négy esztendőre, amikor visszajött akkor határoztuk el az esküvőt. Nem volt neki se testvére, se apja, az anyja pedig ópiumfüggő, én és a nővérem voltunk neki a családja. Egy kisebb gyárat vezetett ami cukorkákat gyártott, nem volt felkapott a cég itt Angliában csak Németországban. Röviden ennyi. – ránézett Sherlockra. - Mr. Holmes, eddig mit tudott meg azonkívül, amit elmondtam?
 – Várjunk! Mi? – Lestrade nyomozó értetlenül állt. – Ezek szerint maga is a gyanúsítottak között van!
 Sherlock legyintett és felnézett a holttestre majd szólt: - Nem Anabelle volt, ez egyértelmű, hagyja csak. Nos, reggel hét óra körül megfojtották egy hajókötéllel, de csak délben vághatták ketté a testét. Ha reggel csinálták volna a bőre a vágás körül most erősen el lenne színeződve, de ahogy megfigyelhetik még nincs.  Erős dohányos volt és az elmúlt hónapok rendkívül stresszesek voltak neki, kicserepesedett szája és megritkult haja egyértelművé teszi ezt. Mielőtt meghalt elszívott egy cigarettát és megreggelizett, ezután elrabolták. A bőré karmolások és ütések nyomait lehet felfedezni, dulakodtak és végül gyilkos nyert. Az elkövető egy harmincas, százkilencven centi magas és olyan kilencven kilóra saccolnám, horgász vagy matróz, a lényeg, hogy víz közelben dolgozik. Ezekre mind a körülöttünk lévő dolgok engedtek következtetni. A vértócsába belelóg egy lábnyom, ami nem rendőri cipőtől származik, innen tudtam meg a tettes magasságát és súlyát. Amivel felakasztották az áldozatot egy halászcsomó és olyan kötél amit a hajók kikötéséhez szolgál. Amíg közelebbről nem nézem meg a holttestet nem tudom megállapítani mivel vághatták ketté, bár én azt mondanám favágó fűrésszel. – Sherlock sóhajtott. – Nem értem, túl könnyű volt eddig.
 A körülötte lévők mind néma csöndben dolgozták fel amit a  detektív mondott, még a rendőrök is elhallgattak amíg a férfi beszélt. Sherlock örült, hogy végre valami elvonta a figyelmét… úgy mindenről, ami az elmúlt egy héten történt. Mint a köd kicsit felszállt és hagyta, hogy végre tisztán lásson. Ismét sóhajtott de most a megkönnyebbültségtől, jó volt ahogy megfigyelhetett minden apró részletet, következhetett és végül megállapított, neki ez volt a kikapcsolódás. Ismét végignézett az áldozaton, árulkodó jelek voltak mindenhol: A körmei alatt még a reggelijéből megmaradt kenyérdarabok, a nyakán jellegzetes hajókötél nyomait lehetett látni, feketés haja a vértől csomókban állt, de nem keményekben ezért volt biztos benne, hogy nem reggel ölték meg. Ezekre akárki rá tudott volna jönni, mind csupán következtetés volt, de a többi ember túl figyelmetlen, elfelejtették  összekötni a piros fonalat ami megmagyarázott mindent.
  Pillantása akaratlanul is Anabelle-re tévedt. A lány úgy a húszas évei elején járhatott, ennek ellenére meglepően érett volt. Rezzenéstelenül a holtestet bámulta, Sherlock elgondolkozott mi futhatott át az agyán, talán egy közös emlékük, az együtt töltött nyaruk, esetleg az eljegyzése? Eljegyzés, mennyire távol állt ez a férfitól, annyira idegen és érthetetlen volt, miért adná oda az életét egy másik embernek, mi értelme lenne? Miért kellene ehhez egy gyűrű, hogy bebizonyítsa szereti a másik személyt? Hisz ha valódiak az érzések úgyis mellette marad, nem kell ezt bizonyítani egy nagy felhajtású esküvővel és egy ékszerrel. Zavaros volt ez neki, soha nem értette a többi embert, az értelmetlen érzéseiket. Anabelle-t sem értette, eszes nő és kiváló író volt mégis hozzá akart menni egy férfihoz akinek vagy három viszonya volt egyszerre (ezt nem akarta említeni), kurtizánnak állt csak, hogy őt és a nővérét eltartsa, mindenkire gondolt csak magára nem amíg eljött hozzá, elhatározta, hogy feladja az eddigi életét és nyomozónak áll, nem értette miért. Bár a lánynak megvolt az esze hozzá, mégis…
 – Én megkeresem az ikreket – szólt közbe Anabelle. Határozottan megfordult, ragyogó szőke haja gyengéden repült a szélben. – Mr. Holmes, jön? – A lány vetett még egy futó pillantást a detektívre, szemeiben már alig látszottak a könnyek.
 – Természetesen. úgyis ez lett volna következő dolgom – válaszolt Sherlock. – Lestrade nyomozó, ha megmutatná hol vannak a hölgyek lekötelezne. – vigyorgott a férfi a rendőrre. 
 – Miss Wiona és Miss Ruthie épp egy rögtönzött kihallgatáson van, sajnálom – ráncolta a szemöldökét Lestrade miközben választ adott. – Nem mehetnek most a kocsihoz, csak ha engedélyt kapnak rá, ezt nem én döntöm el. – Sherlock még nagyobb vigyorra húzta száját és kifelé indult a pajtából.
 – Köszönjük az információt! – Sherlock megragadta Anabelle csuklóját és magával húzta. A pajta árnyékba öltözött oldalánál álltak meg. – Hat kocsi van a területen, plusz a miénk de az ki van zárva, - suttogta a lánynak a detektív és elengedte a kezét. - csupán végig kell néznünk őket, öt perc alatt megtaláljuk hölgyeket, csak nem szabad, hogy észrevegyenek. – Anabelle bólintott. – Próbáljon elvegyülni. – Sherlock végignézett a lányon és megrázta a fejét.
 – Mi az? – kérdezte Anabelle.
 – Az uszálya miatt lehetetlen, hogy ne vegyék észre – ráncolta a szemöldökét a férfi. - Le lehet ezt szedni róla?
 Anabelle bólintott és válaszolt: - Igen, de egyedül nem tudom, mindig a többi alkalmazott segít feltenni és leszedni. – Arca vörösen izzott a hideg ellenére. Sherlock megköszörülte a torkát és nagyot sóhajtott, felemelte társa kabátját és elkezdte tanulmányozni az uszályt. Anabelle rácsapott a férfi kezére mire az meglepetten hőkölt hátra. – Ugye nem gondolta, hogy csak úgy leveszi egy hölgyről a ruhát? – A lány megvető pillantással bámulta a zavart nyomozót.
 – Higgye el nem szoktam ilyet csinálni, ez egyszeri alkalom. – védekezett Sherlock. Anabelle elhúzta a száját és aprót bólintott. A férfi nekilátott leszedni az uszályt az szoknyáról, négy helyen rá volt gombolva és egy helyen pedig egy hatalmas biztosítótű tartotta. Az egész műveletet nem könnyítette meg, hogy szinte vaksötétben voltak és ráadásul az egyik oldalról bokrok és fák álltak.  Mire sikerült az anyag zuhatagot lefejtenie Sherlocknak teljesen leizzadt, Anabelle az egészet feszülten és  némán tűrte. – Rendben, hagyjuk itt amíg megkeressük a hölgyeket.
 –  Hát rendben. – a lány kinézett a pajta mögül, a hat kocsi félkörben állt körülöttük.
Kettéváltak.  Anabelle a második kocsi mögött megtalálta őket, egymás vállán zokogtak miközben egy magas rendőr kérdezgette őket. – Reménytelen – motyogta magának Anabelle. – Azok a lányok törékenyebbek mint a kristálypohár.
 – Azt észrevettem. – A lány riadtan fordult hátra, megnyugodva látta, hogy Sherlock állt mögötte. –Sajnálatos mód nem tudnak semmit, pedig reménykedtem. Rettegnek és teljesen magukba zuhantak, felesleges őket faggatni. - Anabelle bólintott.
 – Szóval mi lesz a következő lépés? – Tudakolta a lány.
 – Míg maga a két hölgyet figyelte én tanulmányoztam a területet, semmi újat nem tudtam meg, csak még jobban beigazolódtak az eddigi állításaim - közölte a nyomozó. Körbepillantott, semmi sem változott, még mindig minden rendőr ugyanannyit sürgött-forgott, az állandó moraj betöltötte a területet, nem tudtak itt már mit kezdeni, jött rá a nyomozó. – Elmegyünk, ellátogatunk magához a holmiijaiért, utána vissza megyünk a Baker Streetre és ott folytatjuk a nyomozást.  
  – Rendben, de szólok: a nővérem nem fog repdesni az örömtől, hogy az este közepén beállítunk hozzá. – Anabelle csíntalanul mosolygott, elbűvölő és játékos arckifejezése miatt Sherlocknak is felkunkorodott a szája sarka.

***

 – Miért nem szólt, hogy a nővére kiemelkedő kardvívásban? – tudakolta Sherlock sajgó lábát szorongatva. A kocsiban ültek és elhagyták a lány házát, alig fél órája mentek de már Londonban jártak.
 – Azt hittem maga is rájön, Lucy véletlenül előhagyta a kardját. – Anabelle a kezét a szája elé téve kuncogott, mellette az uszálya és csomagjai foglaltak helyet. Maxwell és Nathaniel ottmaradtak ezért csak ketten ültek a kocsiban, ami nem is volt baj. – Ennyire meglepődött amikor térden vágta azzal piszkavassal? – Sherlock sértetten bólintott mire társából kitört a felhőtlen nevetés. – Bocsánatot kérek! – Majdnem megfulladt a kacagásban – Csak tudja ahogy ott állt tágra nyílt szemekkel, térdre ereszkedve… - Anabelle letörölte  a szeméből kicsorduló könnyeket.
 - Rendben, tisztában vagyok vele, hogy megaláztak, ha lehetne kérem ne hozza fel többször – szólt a nyomozó sértetten. Anabelle bólintott, az ablakon kifelé bámult, egy pillanat alatt eltűnt a mosoly az arcáról. Sherlock figyelte őt, minden arcizmát, a semmibe meredő szemét, lágyan a vállára omló haját, ő sem volt tökéletes: az orra hosszú volt épp ahogy az álla, de ettől volt olyan lenyűgöző. Nem lett belé szerelmes a férfi, ez volt az igazság, csupán érdekesnek találta a jövevényt.
 – Mr. Holmes – szólította meg őt a lány. – Maga szerint csak a rossz emberek érdemelnek büntetést?
 – Véleményem szerint nincs olyan, hogy rossz vagy jó ember. Senkit sem lehet egy csoportba beletenni, hisz mindenki szemében más a rossz és jó. Egy személy több okból lehet ez vagy az, állhat az angyalok de az ördögök oldalán is, csak az a  lényeg, hogy mások hogyan látják. Ön lehet a megtestesült jó, ha mindenki csak a hibáit és a bűneit veszi észre beskatulyázzák a másik oldalhoz. A mesékben, amiket anyáink mondtak mikor gyermekek voltunk, mindig volt a herceg aki legyőzte a sárkányt. „A jó győzedelmeskedik és a rossz megkapja méltó büntetését”, de arról hallott már, hogy a herceg feladja és ő lesz a gonosz? Ez lenne az élet, egyszer a rossz oldalon vagyunk másszor a jón, ha egyszerűen akarok fogalmazni, könnyen lehet belőlünk angyalból ördög, csak nézőpont kérdése. 





6 megjegyzés:

  1. Szia! Van egy díjad nálam, tőlem! azujremeny.blogspot.hu n

    VálaszTörlés
  2. Nagyon izgalmas lett! ^^ A pajtában játszódó rész különösen hátborzongató, főleg a lógó belek. Na, azt konkrétan láttam magam előtt, meg az egésznek ezt a szénás, istálló szagát a vérrel. Pont most olvasom párhuzamosan (újra) a Sherlock Holmes történeteket angolul, és a hangulat abszolút átjött.

    Bevallom, Anabelle karakterével még barátkozom, de szerintem idővel majd megszokom :)

    Hajrá, csak így tovább!
    Ölellek: Nevra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett :) bevallom a leírásokkal rengeteget dolgoztam, miközben írtam egyfolytában előttem volt az egyik Sherlock könyv és azt tanulmányoztam :D jó hallani hogy megérte ^^

      xoxo:
      Andi

      Törlés
  3. Drága Andi!
    Vár rád itt egy díj: www.a-vadaszok.blogspot.com

    VálaszTörlés

~pöcegödröm bejárata~