Sziasztok drágáim! Jeeej második fejezet! Nagyon sajnálom, hogy ennyi ideig tartott de rengeteget szöszmötöltem vele, nézzétek el nekem. Kezdenek igazán izgalmassá válni a dolgok! :) Kellemes olvasást, ha tetszett írjátok meg!
– Egy ügyünk? – Nézett nagy szemekkel a nő Sherlockra mire az bólintott.
–
Egyelőre kell valaki aki kisegít, mondhatjuk, hogy ez egy próba –
válaszolt a nyomozó kabátjáért nyúlva. Anabelle még mindig meghökkenve
figyelte a férfit, de attól még ő is az ajtó felé indult. – A ruhája miatt nem
kell aggódnia, - nézett végig Sherlock a nőn – az ön környékük felé fogunk
menni, majd ellátogatunk magukhoz.
Együtt lesiettek a rájuk várakozó hintó elé. A szőke és a fekete hajú férfi még
mindig ott állt és Sherlockot várták, az arckifejezésük roppant meglepett volt
mikor meglátták a mellette sétáló szépséget. Még csak december negyedike volt
de már fagyott és a köd sem könnyítette meg a városban lévők
dolgát. Az Baker Street útját elnyelte a homály, nem lehetett tudni
egyáltalán van-e vége. A detektív és újdonsült társa beszálltak a rendőr
kocsiba és utánuk a két felügyelő, Sherlock úgy emlékezett talán a szőkét
Nathanielnek hívhatták a feketét pedig Maxwellnek, de nem tudta biztosan. A
lovak felnyerítettek és a kocsi elindult, a két rendőr egymással szemben
foglaltak helyet, és a detektív is így tett Anabelle-el.
Az
út csöndesen telt, mind a négyen a saját gondolataikkal voltak elfoglalva.
Mikor már Londontól távol lehettek, az út mentén sűrű erdőket lehetett látni
Anabelle felkiáltott: – Ott az otthonom! – Azzal egy útelágazásra bökött ami
végén egy apró ház állt. A hölgy Sherlockra pillantott, majd elmosolyodott. -
Honnan tudta, hogy a házunkhoz közeli helyre megyünk?
– A két úrnak sáros csizmájáról állapítottam meg – válaszolt a kérdésre
Sherlock és lepillantott a rendőrök lábviseletére. – Ez a földfajta csupán
Londontól az északra lévő erdős területeken található meg Nagy-Britannián
belül. – A két férfi leesett állal bámulták a nyomozót, Anabelle csak egy
elismerő pillantást küldött társa felé. – Jut eszembe, mindjárt megérkezünk,
igaz uraim? – A két rendőr egyszerre bólintott.
Így is lett, röpke negyed óra után a kocsi megállt egy útelágazásnál. Az utasok
sorjában kiszálltak és körbepillantottak, miután Maxwell meggyújtott egy
lámpást, már láttak is valamit. Körben mindenhol fák voltak amiket fokozatosan
elnyelt a sötétség, a köd itt szerencsére nem szállt le ami jócskán
megkönnyítette a dolgukat. Nathaniel az elágazás felé mutatatott, ami úgy tíz
méter után eltérhetett balra így nem látták mi lehet az út végén. Anabelle nem
mutatta jelét félelemnek ami Sherlockot megnyugvással töltötte el, a legkevésbé
sem hiányzott neki egy sötétben rettegő nő az erdő közepén. A halovány
fényforrás segített, hogy lássák egymást bár csak ha nagyon közel álltak a
másik emberhez, pár lépésnyire már csak alakokat és formákat lehetett kivenni.
A két nyomozó határozottan elindult előre az elágazás felé, be az erdőbe,
Sherlock követte őket de amikor visszanézett látta, hogy társa habozott egy
pillanatot majd ő is utánuk sietett. Az apró lámpás úgy világított a
sötétségben mintha az lett volna az utolsó csillag az égen. Sherlock és
Anabelle enyhén lemaradva ballagtak a két nyomozó után míg végül az út véget
ért és egy elhagyatott pajta állt előttük amit körbezsongtak rendőrök, épp úgy
ahogy a méhek a kaptárt. A tömérdek lámpás erős fényt árasztott így megtörve az
erdő sötétséget. Duruzsolás és néhol egy jajgatást lehetett hallani csak, akik
nem társalogtak azok épp a pajtában voltak elfoglalva. Sherlock meglátta
Anabelle szemében ugyanazt az izgatott csillogást mint amit ő az első ügyeinél
vélt felfedezni a sajátjában. Halványon elmosolyodott épp csak annyira, hogy ne
lássák meg.
–
Már vártuk magukat – szólt egy ismerős hang a távolból, Lestrade nyomozó volt
az. – Ó, ki ez a bájos hölgy? – Szemét Anabelle-re szegezte majd átsiklott
Sherlockra, ahol már nem volt annyira elragadtatott.
–
Anabelle Cristian vagyok – felelte határozottan a lány. Lestrade nyomozó kérdőn
pillantott Sherlockra majd vissza Anabelle-re. Egy pillanatig néma csönd volt
amit a lány tört meg. – És kit tisztelhetek az ön személyében?
–
Lestrade nyomozó vagyok. Én vezetem a nyomozást, – Megköszörülte a torkát – ha
szabad megkérdeznem maga miért tartózkodik itt?
–
Anabelle az új, vagyis átmeneti társam – szólt közbe Sherlock, aki eddig
csöndben figyelte az eseményeket. – Van engedélye itt tartózkodni mint
segítőm. – A rendőrön látszott, hogy még mindig nem volt elragadtatva az új
jövevénytől de bólintott.
–
Hát ebben az esetben elmondom mit tudunk eddig. Egy ikerpár talált rá a
holttestre, Winoa és Ruthie Mendez. Állításuk szerint a családjuk pajtája volt
évekig de miután a nagyapjuk meghalt senki sem törődött vele, ma reggel
elhatározták hogy kijönnek és megnézik milyen állapotban van, csak estére értek
ide, ekkor találtak rá az áldozatra.
–
Wiona és Ruthie? – Vágott közbe Anabelle. – De hisz őket ismerem,
tűzvörös hajuk van és nagyon magasak? – Lestrade bólintott. – A környéken
laktak és elég sok időt töltöttünk együtt, szóval…
–
Először el szeretnék mondani minden információt, hogy ne érje önöket
meglepetés. Az áldozat egy húszas éveiben járó fiatalember, az arcán több
vágás van ami jelentősen eltorzította a vonásait. De ha készítünk egy képet és
betesszük az újságba biztosan valamelyik hozzátartozója fel fogja őt ismerni. A
pajta ajtajára lógatták fel és félbe van vágva. – Sherlock összeráncolta a
szemöldökét. – A test másik fele nem tudjuk hol van, most fésüli át jó pár
rendőr az erdőt hátha a gyilkos itt rejthette el…
–
Teljesen felesleges – szólt közbe Sherlock. – Ha valaki ennyit dolgozott,
hogy megöljön egy embert nem lesz olyan ostoba, hogy az erdőbe rejtse el a test
másik felét, akár most is visszahívhatja a beosztottjait, nem fognak találni
semmit ezt most elszögezhetem. – Lestrade nyomozó rosszalló pillantást vetett a
férfira és összehúzta a szemöldökét, amit egy sóhajtás követett.
–
Rendben. Mindent elmondtam, azt hiszem… Maxwell, Nathaniel kérem kísérjék
az áldozathoz a hölgyet és az urat, nekem most dolgom van. – Azzal elsietett
egy csapat vitatkozó rendőr felé. A két férfi a rozzant pajtába kísérte a
párost, nem láttak többet egy lógó alaknál amíg közelebb nem mentek és átvágtak
a holtest alatt vizsgálódó nyomozókon.
Szörnyűséges
látványt nyújtott a férfi, hófehér arcába belefagyott a rémület és három
hatalmas vágás húzódott keresztül rajta. Egy véres fehér ing volt a felsőtestén
– mivel lábai nem voltak – és az is szét volt szaggatva. A holttest alatt egy
vértócsa volt, Sherlock lehajolt, hogy közelebbről megvizsgálja majd felállt és
a lógó férfi kezdte nézni. Eközben Anabelle arcába belefagyott a rémület és
valamit dadogott amit a detektív nem értett. Gyomorforgató volt ahogy a kilógó
belső szervek himbálództak a gyönge szélben, de Sherlockot ez nem zavarta,
közel sem ez volt a legundorítóbb dolog amit látott, szemét a társára szegezte,
kíváncsi volt az ő reakciójára. Semmi. Teljesen mereven bámulta a halott férfi
arcát, sem undor, sem félelem nem látszott rajta. Egy pillanat múlva eleredtek
a könnyei.
–
Phil… - suttogta már értehetőbben. – Phil! – kiáltotta és Sherlockra nézett,
arca el volt torzulva a sírástól, szemfestéke fekete csíkot húzott az orcáin,
patakzottak a könnyei. – Ő… volt… a… a… leendőbelim… - Anabelle
Sherlock nyakába borult a vértócsa fölött és ott folytatta tovább a sírást. A
férfi csak állt és meg sem mozdult, nem tudta, hogy kell megvigasztalni egy síró
nőt. Végül a lány felnézett a társára és így szólt: – Mr.Holmes, én meg akarom találni
a gyilkosát. – Sherlock csak állt és hosszasan nézte a lány könnyekkel
áztatott, sötét szemeit. Most már osztozunk a gyászban, gondolta,
de nem tudta kimondani. Az agyát túlterhelték a szavak és a kérdések, Watson
mindig ilyenkor jött és kimentette őt a gondolat kavalkádjából, egy szó elég
volt neki és megmenekült, most fogalma sem volt mit kellene csinálnia.
Percekig csak álltak ölelkezve és üres tekintettel néztek, nem volt furcsa,
hogy megölelt egy nőt hisz csak vigasztalta. A körülöttük lévő
rendőrök őket figyeltét, valaki mellettük megköszörülte a torkát, határozottan
Lestrade nyomozó volt az. Lesújtó pillantásokkal figyelte a jelenetet,
felhúzott szemöldökkel. Anabelle egy pillanat alatt ellökte magát a férfitól és
egyenesen belenézett a rendőr szemébe.
–
Valami gond van kisasszony? – Nézett végig Anabelle-n Lestrade.
A
lány arcán végigfolyt egy könnycsepp és megszólalt: - Ő a volt vőlegényem –
remegett a hangja, de az eltökéltséget hallani lehetett benne . Lestrade nyomozó
meghökkenve nézett. Anabelle letörölte a könnyeit és folytatta. – Philip Growan
a nyáron megkérte a kezem, de októberben visszavonta és eltörölte az esküvőt.
Londonban élt évekig de elköltözött Németországba négy esztendőre, amikor
visszajött akkor határoztuk el az esküvőt. Nem volt neki se testvére, se apja,
az anyja pedig ópiumfüggő, én és a nővérem voltunk neki a családja. Egy kisebb
gyárat vezetett ami cukorkákat gyártott, nem volt felkapott a cég itt Angliában
csak Németországban. Röviden ennyi. – ránézett Sherlockra. - Mr. Holmes, eddig
mit tudott meg azonkívül, amit elmondtam?
–
Várjunk! Mi? – Lestrade nyomozó értetlenül állt. – Ezek szerint maga is a
gyanúsítottak között van!
Sherlock
legyintett és felnézett a holttestre majd szólt: - Nem Anabelle volt, ez
egyértelmű, hagyja csak. Nos, reggel hét óra körül megfojtották egy
hajókötéllel, de csak délben vághatták ketté a testét. Ha reggel csinálták
volna a bőre a vágás körül most erősen el lenne színeződve, de ahogy
megfigyelhetik még nincs. Erős dohányos volt és az elmúlt hónapok
rendkívül stresszesek voltak neki, kicserepesedett szája és megritkult haja
egyértelművé teszi ezt. Mielőtt meghalt elszívott egy cigarettát és megreggelizett,
ezután elrabolták. A bőré karmolások és ütések nyomait lehet felfedezni,
dulakodtak és végül gyilkos nyert. Az elkövető egy harmincas, százkilencven
centi magas és olyan kilencven kilóra saccolnám, horgász vagy matróz, a lényeg,
hogy víz közelben dolgozik. Ezekre mind a körülöttünk lévő dolgok engedtek
következtetni. A vértócsába belelóg egy lábnyom, ami nem rendőri cipőtől
származik, innen tudtam meg a tettes magasságát és súlyát. Amivel
felakasztották az áldozatot egy halászcsomó és olyan kötél amit a hajók
kikötéséhez szolgál. Amíg közelebbről nem nézem meg a holttestet nem tudom
megállapítani mivel vághatták ketté, bár én azt mondanám favágó fűrésszel. –
Sherlock sóhajtott. – Nem értem, túl könnyű volt eddig.
A
körülötte lévők mind néma csöndben dolgozták fel amit a detektív mondott,
még a rendőrök is elhallgattak amíg a férfi beszélt. Sherlock örült, hogy végre
valami elvonta a figyelmét… úgy mindenről, ami az elmúlt egy héten történt.
Mint a köd kicsit felszállt és hagyta, hogy végre tisztán lásson. Ismét
sóhajtott de most a megkönnyebbültségtől, jó volt ahogy megfigyelhetett minden
apró részletet, következhetett és végül megállapított, neki ez volt a
kikapcsolódás. Ismét végignézett az áldozaton, árulkodó jelek voltak mindenhol:
A körmei alatt még a reggelijéből megmaradt kenyérdarabok, a nyakán jellegzetes
hajókötél nyomait lehetett látni, feketés haja a vértől csomókban állt, de nem
keményekben ezért volt biztos benne, hogy nem reggel ölték meg. Ezekre akárki
rá tudott volna jönni, mind csupán következtetés volt, de a többi ember túl
figyelmetlen, elfelejtették összekötni a piros fonalat ami megmagyarázott
mindent.
Pillantása akaratlanul is Anabelle-re tévedt. A lány úgy a húszas évei elején
járhatott, ennek ellenére meglepően érett volt. Rezzenéstelenül a holtestet
bámulta, Sherlock elgondolkozott mi futhatott át az agyán, talán egy közös
emlékük, az együtt töltött nyaruk, esetleg az eljegyzése? Eljegyzés,
mennyire távol állt ez a férfitól, annyira idegen és érthetetlen volt, miért
adná oda az életét egy másik embernek, mi értelme lenne? Miért kellene ehhez
egy gyűrű, hogy bebizonyítsa szereti a másik személyt? Hisz ha valódiak az
érzések úgyis mellette marad, nem kell ezt bizonyítani egy nagy felhajtású
esküvővel és egy ékszerrel. Zavaros volt ez neki, soha nem értette a többi
embert, az értelmetlen érzéseiket. Anabelle-t sem értette, eszes nő és kiváló
író volt mégis hozzá akart menni egy férfihoz akinek vagy három viszonya volt
egyszerre (ezt nem akarta említeni), kurtizánnak állt csak, hogy őt és a
nővérét eltartsa, mindenkire gondolt csak magára nem amíg eljött hozzá,
elhatározta, hogy feladja az eddigi életét és nyomozónak áll, nem értette
miért. Bár a lánynak megvolt az esze hozzá, mégis…
–
Én megkeresem az ikreket – szólt közbe Anabelle. Határozottan megfordult,
ragyogó szőke haja gyengéden repült a szélben. – Mr. Holmes, jön? – A lány
vetett még egy futó pillantást a detektívre, szemeiben már alig látszottak a
könnyek.
– Természetesen.
úgyis ez lett volna következő dolgom – válaszolt Sherlock. – Lestrade nyomozó,
ha megmutatná hol vannak a hölgyek lekötelezne. – vigyorgott a férfi a
rendőrre.
–
Miss Wiona és Miss Ruthie épp egy rögtönzött kihallgatáson van, sajnálom –
ráncolta a szemöldökét Lestrade miközben választ adott. – Nem mehetnek most a
kocsihoz, csak ha engedélyt kapnak rá, ezt nem én döntöm el. – Sherlock még
nagyobb vigyorra húzta száját és kifelé indult a pajtából.
–
Köszönjük az információt! – Sherlock megragadta Anabelle csuklóját és magával
húzta. A pajta árnyékba öltözött oldalánál álltak meg. – Hat kocsi van a
területen, plusz a miénk de az ki van zárva, - suttogta a lánynak a detektív és
elengedte a kezét. - csupán végig kell néznünk őket, öt perc alatt megtaláljuk
hölgyeket, csak nem szabad, hogy észrevegyenek. – Anabelle bólintott. –
Próbáljon elvegyülni. – Sherlock végignézett a lányon és megrázta a fejét.
–
Mi az? – kérdezte Anabelle.
– Az
uszálya miatt lehetetlen, hogy ne vegyék észre – ráncolta a szemöldökét a
férfi. - Le lehet ezt szedni róla?
Anabelle
bólintott és válaszolt: - Igen, de egyedül nem tudom, mindig a többi
alkalmazott segít feltenni és leszedni. – Arca vörösen izzott a hideg ellenére.
Sherlock megköszörülte a torkát és nagyot sóhajtott, felemelte társa kabátját
és elkezdte tanulmányozni az uszályt. Anabelle rácsapott a férfi kezére mire az
meglepetten hőkölt hátra. – Ugye nem gondolta, hogy csak úgy leveszi egy
hölgyről a ruhát? – A lány megvető pillantással bámulta a zavart nyomozót.
– Higgye
el nem szoktam ilyet csinálni, ez egyszeri alkalom. – védekezett
Sherlock. Anabelle elhúzta a száját és aprót bólintott. A férfi nekilátott
leszedni az uszályt az szoknyáról, négy helyen rá volt gombolva és egy helyen
pedig egy hatalmas biztosítótű tartotta. Az egész műveletet nem könnyítette
meg, hogy szinte vaksötétben voltak és ráadásul az egyik oldalról bokrok és fák
álltak. Mire sikerült az anyag zuhatagot lefejtenie Sherlocknak teljesen
leizzadt, Anabelle az egészet feszülten és némán tűrte. – Rendben,
hagyjuk itt amíg megkeressük a hölgyeket.
– Hát rendben. – a lány kinézett a pajta
mögül, a hat kocsi félkörben állt körülöttük.
Kettéváltak.
Anabelle a második kocsi mögött megtalálta őket, egymás vállán zokogtak
miközben egy magas rendőr kérdezgette őket. – Reménytelen – motyogta magának
Anabelle. – Azok a lányok törékenyebbek mint a kristálypohár.
–
Azt észrevettem. – A lány riadtan fordult hátra, megnyugodva látta, hogy
Sherlock állt mögötte. –Sajnálatos mód nem tudnak semmit, pedig reménykedtem.
Rettegnek és teljesen magukba zuhantak, felesleges őket faggatni. - Anabelle
bólintott.
–
Szóval mi lesz a következő lépés? – Tudakolta a lány.
– Míg maga a két hölgyet figyelte én
tanulmányoztam a területet, semmi újat nem tudtam meg, csak még jobban
beigazolódtak az eddigi állításaim - közölte a nyomozó. Körbepillantott,
semmi sem változott, még mindig minden rendőr ugyanannyit sürgött-forgott, az
állandó moraj betöltötte a területet, nem tudtak itt már mit kezdeni,
jött rá a nyomozó. – Elmegyünk, ellátogatunk magához a holmiijaiért, utána
vissza megyünk a Baker Streetre és ott folytatjuk a nyomozást.
–
Rendben, de szólok: a nővérem nem fog repdesni az örömtől, hogy az este közepén
beállítunk hozzá. – Anabelle csíntalanul mosolygott, elbűvölő és játékos
arckifejezése miatt Sherlocknak is felkunkorodott a szája sarka.
***
–
Miért nem szólt, hogy a nővére kiemelkedő kardvívásban? – tudakolta Sherlock
sajgó lábát szorongatva. A kocsiban ültek és elhagyták a lány házát, alig fél
órája mentek de már Londonban jártak.
–
Azt hittem maga is rájön, Lucy véletlenül előhagyta a kardját. – Anabelle a
kezét a szája elé téve kuncogott, mellette az uszálya és csomagjai foglaltak
helyet. Maxwell és Nathaniel ottmaradtak ezért csak ketten ültek a kocsiban,
ami nem is volt baj. – Ennyire meglepődött amikor térden vágta azzal
piszkavassal? – Sherlock sértetten bólintott mire társából kitört a felhőtlen
nevetés. – Bocsánatot kérek! – Majdnem megfulladt a kacagásban – Csak
tudja ahogy ott állt tágra nyílt szemekkel, térdre ereszkedve… - Anabelle
letörölte a szeméből kicsorduló könnyeket.
-
Rendben, tisztában vagyok vele, hogy megaláztak, ha lehetne kérem ne hozza fel
többször – szólt a nyomozó sértetten. Anabelle bólintott, az ablakon kifelé
bámult, egy pillanat alatt eltűnt a mosoly az arcáról. Sherlock figyelte őt, minden
arcizmát, a semmibe meredő szemét, lágyan a vállára omló haját, ő sem volt
tökéletes: az orra hosszú volt épp ahogy az álla, de ettől volt olyan
lenyűgöző. Nem lett belé szerelmes a férfi, ez volt az igazság, csupán
érdekesnek találta a jövevényt.
– Mr. Holmes – szólította meg őt a lány. –
Maga szerint csak a rossz emberek érdemelnek büntetést?
–
Véleményem szerint nincs olyan, hogy rossz vagy jó ember. Senkit sem lehet egy
csoportba beletenni, hisz mindenki szemében más a rossz és jó. Egy személy több
okból lehet ez vagy az, állhat az angyalok de az ördögök oldalán is, csak az
a lényeg, hogy mások hogyan látják. Ön lehet a megtestesült jó, ha
mindenki csak a hibáit és a bűneit veszi észre beskatulyázzák a másik oldalhoz.
A mesékben, amiket anyáink mondtak mikor gyermekek voltunk, mindig volt a
herceg aki legyőzte a sárkányt. „A jó győzedelmeskedik és a rossz megkapja
méltó büntetését”, de arról hallott már, hogy a herceg feladja és ő lesz a
gonosz? Ez lenne az élet, egyszer a rossz oldalon vagyunk másszor a jón, ha
egyszerűen akarok fogalmazni, könnyen lehet belőlünk angyalból ördög, csak
nézőpont kérdése.
Szia! Van egy díjad nálam, tőlem! azujremeny.blogspot.hu n
VálaszTörlésSzia! Nagyon köszönöm ^^
TörlésNagyon izgalmas lett! ^^ A pajtában játszódó rész különösen hátborzongató, főleg a lógó belek. Na, azt konkrétan láttam magam előtt, meg az egésznek ezt a szénás, istálló szagát a vérrel. Pont most olvasom párhuzamosan (újra) a Sherlock Holmes történeteket angolul, és a hangulat abszolút átjött.
VálaszTörlésBevallom, Anabelle karakterével még barátkozom, de szerintem idővel majd megszokom :)
Hajrá, csak így tovább!
Ölellek: Nevra
Nagyon örülök, hogy tetszett :) bevallom a leírásokkal rengeteget dolgoztam, miközben írtam egyfolytában előttem volt az egyik Sherlock könyv és azt tanulmányoztam :D jó hallani hogy megérte ^^
Törlésxoxo:
Andi
Drága Andi!
VálaszTörlésVár rád itt egy díj: www.a-vadaszok.blogspot.com
Köszi *-*
Törlés