logo

~bűnöző~

hi
Én lenni halott halp
Kétlábon járó katasztrófa aki fandomokkal tartja egyben magát, amúgy már sok kicsi szemétkupacra esett volna szét. Nagyon erősen próbálkozik nem sikítani napi huszonnégyben, miközben az emberek úgy jellemeznek, hogy nyugodt meg chill. 
chill like a labradors ass
szorongás meg egyéb dolgaim is vannak amúgy, már annyira nem érdekel, csak iszom a teámat meg sírok
Jól elvagyok magammal.
Fontos dolog rólam, hogy what eVEN IS HELYESÍRÁS ?? vesszők !! typos ??
i am made of typos bitch plz
Jaj amúgy egy nagyon kis visszahúzódó, szociális réticsiga vagyok, tudod, az a fajta akinek a pincér jó ét vágyat kíván és visszamodja, hogy "én is szeretlek" #igaztörténetalapján De most komolyan, soha többé nem mehetek vissza abba a kínaiba. Viszont akiket ismerek azokkal egy sassy bitch tudok lenni, szóval nem ajánlatos velem jóban lenni ha nem kíváncsi valaki a mentális összeomlásaimra (ami óránként előfordul tho)
de azért gyertek társalogni pls 
Most így gondoltam, hogy felsorolom a fandomjaimat de olyat nem játszunk, úgyis mindenből írtam már ficet, azok alapján be lehet azonosítani.
Amúgy az egész blog egy nagy káosz, így megpróbált esztétikus és művészi lenni aztán így haha nem. azt hiszem ez az oldal a lelkem informatikai és félig medidg fizikális kivetülése
dunno mit mondjak, #történelemóraszeretlek meg #mishacollinsismyspiritanimal
Ú !! szeretem a sushit. mármint s z e r e t e m , érteted ugye
játszunk ilyen gyors felsorolásos dolgot 
- ateista, színházbuzi, lmbt, team tea, weeboo since 2014 ((igen, én vártam az aot második évadára)), shakespeare is bae, utálom petőfit, a pasztel színek a true aesthetic, try art but cant art, túl sokat foglalkozok random youtuberek életével, szeretem a kitűzőimet és a plüsseimet, a mondocon az otthonom, el akar menni japánba és angliába, de akarni sok mindent lehet, peter parkerrel és nico di angelovel együtt 24 örökbefogadott gyermekem van, low-key hippie, trying her best, be akarom utazni európát so hard, bob dylan fontos a lelkemnek, antik görög szobrok a gyengéim, rainbow rowell és cassandra clare a kedvenc mai is élő íróim, gay as bababook,-és foglalt lol, ősz a kedvenc évszakom,,,,,,.....,,,, közben csendben várok a sarokban az otp-im canonná válásáig, can egy vidra plüssöm amit sherlocknak és egy sünim amit johnnak hívok, a bambuszomat alexander plantiltonnak hívják, egyszer megvertem a magyarosomat scrabble-ben lifegoals, kinda emo aki azt hiszi 2008 van, vallási szinten mondom hogy a felhőatlasz a legjobb film valaha, józsef attila, csak, józsef attila .
oké
ennyi
most elmegyek 
(( tudtátok hogy felmérések szerint aki sok chicken nuggets-et eszik nagyobb eséllyen lgbt ?? ))

kaptam egy furbyt, miután meghalt a hörcsögöm, és nagyon nagyon csalódtam, hogy az a kék szar nem csinált olyan dolgokat mint egy igazi kisállat
a hörcsögöt spurinak hívták és a kedvenc könyvem után neveztem el ""spuri és a nagy világ"" good shit az a cucc olvassátok el

van gogh is the true art daddy


facebook  - u know. just for the chat

mail - csak küldj cicás képeket és spicy mémeket
wattpad - avagy csak egy másik felület ahova felkerülnek a cuccok 
ask.fm - ha névtelenül szeretnél zaklatni.
instagram - a papíron történő szerencsétlekedéseimnek
tumblr - tumblr. sötét hely.

A fanficekkel és jogokkal kapcsolatban - a karakterek és a világ amit sok történetemben felhasználok nem az én tulajdonom. Más írók, művészek alkották őket, én csak kölcsönveszem egy sztori erejéig. Ezt hívják fanfictionnak.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

~pöcegödröm bejárata~