logo

4.3.16

~Az Élet és a Halál története

  
  Az Élet és a Halál beszélgetnek. Filozofálás felsőfokon.
~novella  ~fluff ~ spiritual  ~non-fic




A lelkek nyugtalanok voltak. Mind aggódtak, hisz együtt látták az Életet és a Halált.  Furcsák voltak egymás mellett a fűben ülve, mintha más-más világból érkeztek volna. Eddig is tudták, hogy  a két fél szokott találkozni, de csak ha fontos dolgok történtek, mint például  a háborúk.
  Ezen a napon mégis egy tölgyfa alatt gubbasztottak. Az Élet vidáman mosolygott és néha játékosan felkacagott, hosszú haja, egyik pillanatban még a fű zöldjére hasonlított a másikban már tengerkékben pompázott, nem volt ő se fehér, se fekete bőrű, nem hasonlított egyetlen emberi fajra sem, mégis a legtermészetesebb dolog volt amit a valaha láthattál. Nehéz ezt szavakba foglalni, képzeld el magát a természetet, az energiát, az életet egy testben, valahogy így nézhetett ki.
  A Halál az Életet figyelte és csak némán ült. Ébenfekete haja függönyként lógott, kifakult bőre a hamuéhoz hasonlított a leginkább, még annál is szürkébb volt. Arcán állandóan a gúnyos de inkább szenvedő mosolyt lehetett látni. Nekitámaszkodott a tölgyfának, alatta a fű megbarnult és a fa kérge is elszáradt, hozzászokott már, hogy amerre jár ez történik, hiszen ő volt a Halál. Bánatot és elkeseredettséget hagyott maga után, de utána mindig egy csepp boldogság árasztotta el a szívét. Mert aki meghalt mindig örült, lélekké váltak mikor elhagyták az emberi életüket, ezután akkor lehettek a szeretteikkel amikor akartak, azt csináltak ami szívük kívánsága volt. A Halál szerint a legjobb dolog volt eltávozni, egyszer egy kislány lelke elmesélte neki: Olyankor elhagyta minden gondja és mintha újra először látta volna meg a napfényt.
  – Min töprengsz ennyit Halál? – Csendült fel az Élet játékos hangja. Térdre állva közelebb mászott a barátjához és beleült az ölébe. Csíntalanul mosolygott amikor hátradőlt és dús haja az elszáradt fűhöz hozzáért ismét zöld lett. – Újjáélesztettem a füvet! – Tágra nyílt szemekkel ránézett barátjára. Az örökre játékos és gyerekes élet gondolta a Halál, soha nem nő fel. – Ugye nem vagy mérges rám?
  –  Soha nem voltam mérges rád – válaszolt a Halál reszelős hangján. – Ezt meg miből gondolod?  
  – Mindig elpusztítasz mindent amit alkotok - válaszolta az Élet. –  ,ezért azt hittem haragszol rám – motyogta. A Halál leginkább nevetésre hasonlító hangot adott ki. Az Élet még mindig nagy szemekkel bámulta őt, vagy nem is. Inkább azt ami mögötte volt. Egy csapat madár ült a tölgyfán.
  Az apró állatok, halkan csiripeltek leginkább a suttogásra hasonlított az elnyomott hangjuk. Mintha ők is arról társalogtak volna, hogy az Élet és a Halál együtt van. Most az egész világ erről beszélt, hogy ők ugyanazon a dombon ültek. Innen mindenre ráláttak, az erdők mögül tornyosuló Üvegpalotákra, a Vég és a Kezdet csarnokára ahol a fontos események zajlottak, Lélekvárosra és persze a Végtelen mezőre. Tökéletes hely volt ez együtt tölteni pár kellemes órát. Bár a kíváncsiskodó zaj ide is elért ez csak adott egy hangulatot az egésznek amin mindkettejüknek mosolyognia kellett. Egy lélek sem értette ők miért jöttek ki olyan jól, hisz egymás ellentétei voltak. A válasz pedig egyszerű: Nincs halál élet nélkül, nincs élet halál nélkül. Ennyi volt a titok. Ahhoz, hogy valaki meghaljon kell, hogy éljen és ez fordítva is igaz. Ahányszor felmerül ez a kérdés mindig jót mosolyogtak rajta.
 A madárkák egyre magabiztosabban kezdtek csivitelni miután mindketten nézték őket. Tollászkodtak, udvaroltak az ágról - ágra ugráltak, az egyik mintha a fészkét építette volna elbújva a sűrű ágak között.  Folyt az élet, tették a dolgukat és a felszálláshoz készülődtek. Egy pillanat múlva már egy hatalmas madár sereg hagyta el a fát.  Egy kivételével. A fűben ült elkeseredettem, a szárnya meg volt sérülve így képtelen volt repül, ezenkívül betegnek is látszott.
  Az Élet felült a Halál öléből és a madárért nyúlt. Kezébe vette és finoman megcsókolta a szerencsétlen állatot. Csupán pár füttyszót hallatott és elhalkult, meghalt.
 Élet visszatette a fa tövébe a kismadár testét. Szomorúan ránézett barátjára.
  –  Engem miért szeretnek az emberek és téged meg utálnak? – kérdezte elkeseredetten. – Soha nem értettem.
  –  Mert te egy gyönyörű hazugság vagy, én meg egy szörnyű igazság – válaszolt a Halál. 


15 megjegyzés:

  1. WOOOW!
    Gyönyörű lett - már ha lehet ilyet egy novellára mondani.
    Lényegre törő volt, szinte láttam magam előtt az Életet, a leírása is csodálatos volt.
    Az utolsó két mondat pedig...
    Tömören: Minőségi, hamisítatlan, Andis novella! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaaaj de jó ezeket a sorokat olvasni ^^ Örülök, hogy tetszett *-* Irulok-pirulok össze vissza :D

      xoxo:
      Andi

      Törlés
  2. Annyira gyönyörű novellát alkottál, hogy szinte kedvem lenne megkönnyezni. Olvastatta magát, hiszen olyan lágyan olyan gördülékenyen írtál le mindent! Imádtam!

    Ölel,
    Elisabeth♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt sem tudom mit mondjak... fú hát nagyon köszönöm <3

      xoxo:
      Andi

      Törlés
  3. Bocsi, de nekem nem tetszett. Még ha olyan ötletesnek vagy érdekesnek hangzott az egész, engem egyáltalán nem fogott meg, mert nem volt kreatívan megírva. Valahogy nem fogott meg. Valahogy átkéne írnod úgy, hogy ne csak az alapsztory legyen ötletes, hanem az írásod is mindenkit megfogjon.
    Bocsi, az őszinteségrohamért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :) Semmi baj, elismerem nem vagyok profi. De nem sértődtem meg, normálisan fogalmaztál, és én már ahhoz elég idős vagyok, hogy felfogadjam a kritikát. Nagyon köszönöm, hogy kimondtad az őszinte véleményed, a jövőben próbálok változni :)

      xoxo:
      Andi

      Törlés
  4. Két lábon járó metaforák.
    Imádtam.
    És kifogytam a szavakból.
    Egyetértek az előttem szólókkal, akik a munkádat dícsérték. :) Egyedül annyit mondanék, hogy figyelj a vesszőkre, mert sok helyen lemaradtak.
    Üdv: Ginny

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet! :)
      A vesszőkre figyelni fogok a továbbiakban, bár bevallom, azoka gyengéim.

      Törlés
  5. Szia!
    Hűha, ez nagyon nagyon szép lett! És annyira igaz!
    Remélem, írsz még hasonlókat!
    Ölel: Bogi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Örülök, hogy tetszett, igyekszem.

      Törlés
  6. Szia!
    Hát, meg kell, hogy mondjam, nagyon régen olvastam már olyan novellát, amely elnyerte volna a tetszésemet, de ez azok közé tartozik. Gyönyörű leírások, remek történetvezetés, az utolsó sorok pedig... hű. Le a kalappal, köszönöm, hogy elolvashattam!
    Ölel,
    Lily J. S.xX

    VálaszTörlés
  7. Igazából nem tudom, hogyan keveredtem ide, de whoa, késztetést érzek, hogy közöljem az összes, szinte minden idetartozó gondolatomat.
    Khm, előőőőször is, whoa, de tetszik a design. Meg a bemutatkozós blablabla is so cute.
    És ezt így elolvastam - értelmes kijelentések két lábon járó tömkelege vagyok -, aztán naggyon tetszik. I ship it! Mármint igen, az Életet és a kis Halál pajtiját.
    Btw azt leszámítva, hogy semmi értelmeset nem tudok összehozni, csendben megtapsollak (wut?!), mert ez... killme, csak pislogok. Ja, meg tapsolok.
    Ehw, ennek semmi értelme nem volt.
    Szóval még egyszer kijelentem, hogy tetszett.
    xxLiz

    VálaszTörlés

~pöcegödröm bejárata~