logo

21.1.18

~ A Deer Mistaking Candles For Headlights


Oh, hi
ur fave expressionist shitposter is back
igen élek, tádá
boldog új évet meg ilyenek amúgy 
tudom, hogy mostanában egy pöppet elhanyagolom a blogot de nézzétek el nekem, mert ..igazából nem tudom miért szimplán csak lusta vagyok és semmi kedvem/erőm írni 
ó de wait mégis van kifogásom, két kisregényen dolgozok jelen pillanatban
szóval csak egy kicsit vagyok lusta~

szóval ezt a kis szöszt hoztam, aminek se eleje se vége, elvileg ez egy supernatural fic castiel szemszöggel meh, nem tudom írás közben elvesztettem a fonalat
kinda destiel is talán ? 
szeretem a határozottságomat
trigger, depression és szar lelki allapot warning 
és a címnek amúgy semmi köze a sztotihoz, csak szeretem ezt a számot
ajánlok egy ananász teát az olvasáshoz bye ( ´ ▽ ` )ノ



Ez a csipetnyi kis gondolat gyökerezett el benne, mint ősi tölgy, átfonták a vénáit nyelvét megcsavarva szemgolyókat kibökve helyükről terpeszkedtek benne.
A szél őrült tánca kapott bele kabátjába, levelek csapdosták a józan esze határát, madarak sikoltottak kápolnai énekeket és oh a labda átrepült a kerítésen.
Lába remegett, vagy a lába alatt remegett, vagy talán mindene.
Menekülni akart az elkövetkező pillanatoktól. El fogja ütni. Bőrét tapintották a szavak, visszarántották egy be nem következhető kezdettől.
- Hagyj már meghalni – hörögte halkan miközben kinyitotta a hűtő ajtaját. Nem akart enni, mivel nem evett soha semmit. Felesleges dolog volt.
Ahogy a hűtő világított, azt sem szerette. Mit csinált egyáltalán? Menj vissza az ágyba. Olyat sem csinált. Nem aludt. Általában csak feküdt. Hallgatta a másik szuszogást, ami egy idő után horkolássá alakult.
Elképzelte, hogy van ott valaki aki megérti mert olyan mint ő. A megfoltozott abrosz.
A csempe textúráját szerette, egyszerűen rideg és sima, néhol karcolások és horpadások. De elhitette mindenkivel, hogy makulátlan.  Fehér kockák amikre senki sem figyelt és közben fontosak mindenkinek.
El akart menni azokra a mámoros helyekre amik az éjszaka közepén nem tűnnek valódinak, Uszodák és parkolók, az üzletekben polcok között sétálni mintha egy távoli helyre jutnál el. A kapu amin beléphetett amit keresett és ott lebegett előtte, mint öreg csipkefüggönyök vihar idején.
Mindenhol volt és egyszerre sehol. Sötét szobákban és kivilágított színpadokon. Érezte a balerina  lélegzetvételét az elvétett ugrása előtt. Ott ült az ágyon a telefonját könnyekkel borító fiú mellett.
A világ körülötte mégiscsak homályos volt, se eleje se vége, csak a hűvös falak és csúszós csempék amik nem engedték kijutni labirintusából. Ült az asztalnál. Ült az asztalnál.
Elmondott magában mindent amit tett.
Most szépen elmondasz magadban mindent, amit csinálsz. Kétszer, néha négyszer. Így biztos, hogy megteszi. De ha csak magában mondta el nem tudhatja, hogy a külvilág is ugyanezt látta. Pedig tizenkétszer ismételted el. és így sem nevettél.
Megremegett a hűtő. Körmét bele akarta vájni a padlóba.
Egy másik alak állt az ajtóban. Most majdnem biztos volt benne, hogy nem magát látja.
- Mit
talán egy kérdés volt
elmosódtak a hangok.
Látott, de magában sötét. Tudta, hogy ki jött, de olyan sötét. Egy pillanatra még a tapintást is érezte a hátán. Annyira sötét.
Egyszerre túl vakító.
- vagyok.
Mondta ő vagy talán nem. 

3 megjegyzés:

  1. Okay, annyira bírom, hogy az egész ilyen full sass, semmi értelme, nem függ össze és tényleg total chaos, de egyszerűen zseniális, imádom xD "mondta ő vagy talán nem" that shit is awesome :'D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "full sass, semmi értelme, nem függ össze és tényleg total chaos" is my whole life egy mondatban

      Törlés
  2. az ilyeneket úgy szeretem, csókoltatlak

    VálaszTörlés

~pöcegödröm bejárata~