~ for forever

~ eren és armin eljut az óceánhoz
~ attack on titan ~fanfiction ~ eremin ~ flangst ~ slash ~ ZENE

for forever

első

Amióta ismerem Armint azóta úgy tartom számon mint a két lábon járó pozitivitás. Ezért annyira veszélyes magára. Pozitív, naiv és álmodozó gyerek volt, és maradt is. A legrosszabb helyzetben a pillangó miatt is csillog a szeme, és szinte már céllal mosolyog, hogy mindenki ezt tegye. Pedig nem ez a szent kötelessége. De ő ezt teszi. Mosolyog, nevet, az árnyékban keresi a fényfoltot.

Az ilyen embereket a legkönnyebb sötétségbe taszítani.

S mikor az árnyak szemtől szembe kerülnek velük

összeroppannak

De ő mindig hitt benne, hogy egyszer láthatjuk az óceánt, mesélt arról milyen érzés lesz majd eltekinteni a végtelen víz kék felett, miközben a talpunkat homok csiklandozza és a víz már bokánkig ér.

Őszintén, sokáig elhittem. Vele ábrándoztam, olvastam azt a buta könyvet és már-már ott voltam azon a parton. Ezután történt, hogy valahogy felnőttem és csak szomorúan mosolyogtam az óceánon.

Az óceánon amit soha nem érhetünk el.

második

Annyira hangosan nevet, csak ez cseng a fülemben. Olyan mintha belülről jönne a hangja. Könnyedén, az egekben szárnyal. Nekem is mosolyognom, majd nevetnem kell. Mellkasomat rázza mindkettőnk hangja.

Nem tudom honnan jön ez a boldogság, nem tudom miért nevetek, nem tudom minek örülök. Igazából már régóta szükségem volt erre az apró repülésre.  Túlságosan rég óta.

Szeretem a nevetését, nyári zápor és napsütés, a zene ritmusával keverve. Nevetni születetett, de  világ amiben élünk soha nem hagyta, hogy ezt tegye. Mindig visszafogta, magával rántotta, összegyömöszölte és a végén kitépte a hangszálait.

Mi is történt, hogy végre hallhatom a hangod? És még nagyobb kérdés, hogy velem mi történt? Belekeveredtünk egy őrül soha véget nem érő álomba?

Ha így van, nos

akkor nevessünk.

harmadik

Most meg sírsz?

Összezavarodtam. A könnyeid a nevetésen átszűrődnek. Tudom, hogy nem a boldogság esőcseppjei azok, rengeteg fájdalom van még ahonnan ezek jöttek. Én is érzem. Nekem is sírnom kell? Ha nem, ha igen

én már így is azt teszem.

De mi történt? Milyen pillanatot szalasztottam megint el? Ki halt meg és ki fog? Te ezekre ugye tudod a választ, látom a szemedben. Ne nézz így rám, a könnyeim már a mérgem miatt is hullnak. Miért nem akarod nekem elmondani? Féltesz? Igen? Ne tedd. Nem vagyunk már azok a naiv kisgyerekek, meg tudok birkózni az élettel.

Már amennyire ez lehetséges.

Ki vele! Armin! Hadd tudjam meg mire fő a hatalmas boldogságból kiforduló szomorúság, így csak rosszabb. Annyira szörnyű ez így. Érzem amit kell de nem tudom miért.

Ne. Hagyj. Szenvedni.

negyedik

Érzem a homokot. A talpam alatt. A lábujjaim között. Érzek minden egyes apró szemcsét. Hallod? A homokban állok! Nedves, és meleg és kicsit csiklandoz és annyira puha és…

Mit csinálsz?

Homokvár?

Nem vagyunk gyerekek…

De neked egy világot is építenék. 

Ott lenne mindenki akit valaha szerettünk és szeretni fogunk. Mindenki szabad lehet, és teheti amit akar. A nevetés és a csilingelő beszélgetés az égig fog elszűrődni, ahol fehér madarak terjesztik a csodálatos világunk hírét. Lesz egy kis házunk a parton, vagy egy sziklán az óceán felett, minden reggel láthatjuk majd ahogy a vörös napfelkelte táncot jár a vízen. Ez a világ soha nem fog véget érni.

Építsünk homokvárat.

ötödik

A víz elmosta a homokvárat.

A víz! Olyan vad és kiszámíthatatlan, mégis egy olyan öregember nyugodtságával bír aki már megjárta a poklokat. Ahogy elnézek a végtelen vízre egyszerűen  csak tudom, hogy itt kell lennem

lennünk.

Szeretnék úszni veled, ússzunk el a végére, rendben? Meg tudjuk csinálni. Mi mindent meg tudunk csinálni. Ide is elértünk, semmi sem állíthat meg minket.

A víz hideg, könnyen hozzá lehet szokni, jól esik. Olyan mint egy új életbe merülni.

A hajad szörnyen áll, de hatalmas mosolyod fátyolként rejti el. Annyira illesz az óceánhoz, ide teremtettek, ezért születtél, hogy egy nap itt lehess. Gyönyörűek vagytok együtt.

Lebukni a felszín alá nem annyira új érzés, amikor a szemedbe nézek ugyanaz történik.

Nem lehetne, hogy örökre itt maradunk? Csak lebegünk és fogjuk egymás kezét, hogy az áramlat el ne szakítson. Mennyire szép lenne, nem?

hatodik

Mesélj még az állatokról amik itt élnek, a növényekről a fenéken és az áramlatokról, a hullámokról. Csak hadd hallhassam a hangod.

Ne. Nem kérek abból, hogy milyen hosszú volt az út ide. Nem. Ne erről ne. Nem akarok erre gondolni. Nem akarok tudomást venni a tényről mennyi minden van a  hátunk mögött. Róla ne beszéljünk. És erről se.

Nem elég, hogy végre itt vagyunk? Nem lehetnénk csak simán boldogok?

Ne csináld ezt. Inkább hallgass el. Nem vagyok kíváncsi a titánokra. Sem az egységünkre. Nem érdekelnek.

De te csak beszélsz és beszélsz. Hangod egyre megtörtebb, ahogy egyre több az emlék. Hallgass már el. Most épp próbálok boldog lenni. Nem kérek a valóságból.

Mit tettem ellened Armin? Miért kellett elsorolnod mindenki nevét? Miért nem tudsz csak a szemembe nézni és mosolyogni?

hetedik

Szóval a csóktól elhallgatsz.

Rémültnek tűnsz. Szemeid zavarodottan cikáznak. Mintha levegőt sem kapnál. Mit rontottam el a paradicsomban? Pedig olyan jó volt, rövid, kapkodós, hirtelen, tanácstalan és őrült, de tökéletes.

Nem az első

de mi van ha az utolsó?

Ne hátrálj, ne húzódj el, most vissza kellene kapnom a csókot. Armin!

Armin.

Armin.

Mi történik? Mi történt? Mit titkolsz?

Ne nézz így rám, csak elárulod magad.  Soha sem voltál jó a titkok megőrzésében, pánikolsz, elveszted a fejed, elfelejted, hogy hol vagy, nyomják a szavak a lelked. Nem lenne jobb ha őszinte lennél? Ha végre megtudhatnám mi történik mindketten nyugodtabbak lennénk.

Armin.

Armin.

Mondd el kérlek.

A világban amiben élünk a  szavak úgysem tudnak jobban fájni mint a tettek.

nyolcadik

Nem hiszem el, hogy visszacsókolsz az igazság helyett. Hogy lehet ilyen szomorú egy ilyen szép tett? Hogy lehet ennyire elkeseredett két lélek érintkezése?

 Miért több a kérdésem mint amit tisztán tudok?

Csak mondd el. Csak mondd el.

Nem kérek többet ebből a csókból. Nem kérek többet az óceánból. Így nem.

kilencedik

Válaszra nyitod a szádat. Majd mégsem adsz ki hangot. Már a parton állunk a homokvárunkban. Hatalmas falak vesznek minket körbe. Mellkasomra zuhansz, én elkaplak. Érzem forró könnyeidet és leheletedet.

Azt akarom mondani, hogy nincs semmi baj, itt biztonságban vagyunk. De mégsem adok ki hangot. A homokvár, a világunk csak a mienk. Olyan jó ezek között a magas falak között. Olyan jó, hogy megvédenek mindentől. Belefúrom magam sósvíz áztatta hajadba, megérzed, el-elcsukló nyakad most megdermed.

Egyszerre fújjuk ki a magunkban tartott levegőt.

tizedik

Felnézel rám, elneveted magadat, én is így teszek.

Közben könnyeid potyognak, az enyémek szintén.

Még mindig nem tudom miért.

De te elmondod.

Remegő szavaidat mosolygás és ezüstcseppek követik, egyre hangosabb vagy. A végén már szinte kiabálsz.

Nem tudom eldönteni, hogy a homokvár falai kezdenek összeomlani vagy erősödnek. De amíg körülöttünk vannak nem is érdekel. Legalább már tudom miért. Legalább már értem.

Ne lény szomorú Armin, van egy óceánunk és homokvárunk.

nulladik

Ha már másunk nincs