~ attack on titan ~fanfiction ~ eremin ~ flangst ~ slash ~ ZENE
for forever
első
Amióta ismerem Armint azóta úgy tartom számon mint a két lábon járó
pozitivitás. Ezért annyira veszélyes magára. Pozitív, naiv és álmodozó gyerek
volt, és maradt is. A legrosszabb helyzetben a pillangó miatt is csillog a
szeme, és szinte már céllal mosolyog, hogy mindenki ezt tegye. Pedig nem ez a
szent kötelessége. De ő ezt teszi. Mosolyog, nevet, az árnyékban keresi a
fényfoltot.
Az ilyen embereket a legkönnyebb sötétségbe taszítani.
S mikor az árnyak szemtől szembe kerülnek velük
összeroppannak
De ő mindig hitt benne, hogy egyszer láthatjuk az óceánt, mesélt arról
milyen érzés lesz majd eltekinteni a végtelen víz kék felett, miközben a
talpunkat homok csiklandozza és a víz már bokánkig ér.
Őszintén, sokáig elhittem. Vele ábrándoztam, olvastam azt a buta könyvet és
már-már ott voltam azon a parton. Ezután történt, hogy valahogy felnőttem és csak
szomorúan mosolyogtam az óceánon.
Az óceánon amit soha nem érhetünk el.
második
Annyira hangosan nevet, csak ez cseng a fülemben. Olyan mintha belülről
jönne a hangja. Könnyedén, az egekben szárnyal. Nekem is mosolyognom, majd
nevetnem kell. Mellkasomat rázza mindkettőnk hangja.
Nem tudom honnan jön ez a boldogság, nem tudom miért nevetek, nem tudom
minek örülök. Igazából már régóta szükségem volt erre az apró repülésre. Túlságosan rég óta.
Szeretem a nevetését, nyári zápor és napsütés, a zene ritmusával keverve.
Nevetni születetett, de világ amiben
élünk soha nem hagyta, hogy ezt tegye. Mindig visszafogta, magával rántotta,
összegyömöszölte és a végén kitépte a hangszálait.
Mi is történt, hogy végre hallhatom a hangod? És még nagyobb kérdés, hogy
velem mi történt? Belekeveredtünk egy őrül soha véget nem érő álomba?
Ha így van, nos
akkor nevessünk.
harmadik
Most meg sírsz?
Összezavarodtam. A könnyeid a nevetésen átszűrődnek. Tudom, hogy nem a
boldogság esőcseppjei azok, rengeteg fájdalom van még ahonnan ezek jöttek. Én
is érzem. Nekem is sírnom kell? Ha nem, ha igen
én már így is azt teszem.
De mi történt? Milyen pillanatot szalasztottam megint el? Ki halt meg és ki
fog? Te ezekre ugye tudod a választ, látom a szemedben. Ne nézz így rám, a
könnyeim már a mérgem miatt is hullnak. Miért nem akarod nekem elmondani?
Féltesz? Igen? Ne tedd. Nem vagyunk már azok a naiv kisgyerekek, meg tudok
birkózni az élettel.
Már amennyire ez lehetséges.
Ki vele! Armin! Hadd tudjam meg mire fő a hatalmas boldogságból kiforduló
szomorúság, így csak rosszabb. Annyira szörnyű ez így. Érzem amit kell de nem
tudom miért.
Ne. Hagyj. Szenvedni.
negyedik
Érzem a homokot. A talpam alatt. A lábujjaim között. Érzek minden egyes
apró szemcsét. Hallod? A homokban állok! Nedves, és meleg és kicsit csiklandoz
és annyira puha és…
Mit csinálsz?
Homokvár?
Nem vagyunk gyerekek…
De neked egy világot is építenék.
Ott lenne mindenki akit valaha szerettünk és szeretni fogunk. Mindenki
szabad lehet, és teheti amit akar. A nevetés és a csilingelő beszélgetés az
égig fog elszűrődni, ahol fehér madarak terjesztik a csodálatos világunk hírét.
Lesz egy kis házunk a parton, vagy egy sziklán az óceán felett, minden reggel láthatjuk
majd ahogy a vörös napfelkelte táncot jár a vízen. Ez a világ soha nem fog
véget érni.
Építsünk homokvárat.
ötödik
A víz elmosta a homokvárat.
A víz! Olyan vad és kiszámíthatatlan, mégis egy olyan öregember nyugodtságával
bír aki már megjárta a poklokat. Ahogy elnézek a végtelen vízre egyszerűen csak tudom, hogy itt kell lennem
lennünk.
Szeretnék úszni veled, ússzunk el a végére, rendben? Meg tudjuk csinálni.
Mi mindent meg tudunk csinálni. Ide is elértünk, semmi sem állíthat meg minket.
A víz hideg, könnyen hozzá lehet szokni, jól esik. Olyan mint egy új életbe
merülni.
A hajad szörnyen áll, de hatalmas mosolyod fátyolként rejti el. Annyira
illesz az óceánhoz, ide teremtettek, ezért születtél, hogy egy nap itt lehess.
Gyönyörűek vagytok együtt.
Lebukni a felszín alá nem annyira új érzés, amikor a szemedbe nézek ugyanaz
történik.
Nem lehetne, hogy örökre itt maradunk? Csak lebegünk és fogjuk egymás
kezét, hogy az áramlat el ne szakítson. Mennyire szép lenne, nem?
hatodik
Mesélj még az állatokról amik itt élnek, a növényekről a fenéken és az áramlatokról,
a hullámokról. Csak hadd hallhassam a hangod.
Ne. Nem kérek abból, hogy milyen hosszú volt az út ide. Nem. Ne erről ne.
Nem akarok erre gondolni. Nem akarok tudomást venni a tényről mennyi minden van
a hátunk mögött. Róla ne beszéljünk. És
erről se.
Nem elég, hogy végre itt vagyunk? Nem lehetnénk csak simán boldogok?
Ne csináld ezt. Inkább hallgass el. Nem vagyok kíváncsi a titánokra. Sem az
egységünkre. Nem érdekelnek.
De te csak beszélsz és beszélsz. Hangod egyre megtörtebb, ahogy egyre több
az emlék. Hallgass már el. Most épp próbálok boldog lenni. Nem kérek a
valóságból.
Mit tettem ellened Armin? Miért kellett elsorolnod mindenki nevét? Miért
nem tudsz csak a szemembe nézni és mosolyogni?
hetedik
Szóval a csóktól elhallgatsz.
Rémültnek tűnsz. Szemeid zavarodottan cikáznak. Mintha levegőt sem kapnál. Mit
rontottam el a paradicsomban? Pedig olyan jó volt, rövid, kapkodós, hirtelen, tanácstalan
és őrült, de tökéletes.
Nem az első
de mi van ha az utolsó?
Ne hátrálj, ne húzódj el, most vissza kellene kapnom a csókot. Armin!
Armin.
Armin.
Mi történik? Mi történt? Mit titkolsz?
Ne nézz így rám, csak elárulod magad.
Soha sem voltál jó a titkok megőrzésében, pánikolsz, elveszted a fejed,
elfelejted, hogy hol vagy, nyomják a szavak a lelked. Nem lenne jobb ha őszinte
lennél? Ha végre megtudhatnám mi történik mindketten nyugodtabbak lennénk.
Armin.
Armin.
Mondd el kérlek.
A világban amiben élünk a szavak
úgysem tudnak jobban fájni mint a tettek.
nyolcadik
Nem hiszem el, hogy visszacsókolsz az igazság helyett. Hogy lehet ilyen
szomorú egy ilyen szép tett? Hogy lehet ennyire elkeseredett két lélek
érintkezése?
Miért több a kérdésem mint amit
tisztán tudok?
Csak mondd el. Csak mondd el.
Nem kérek többet ebből a csókból. Nem kérek többet az óceánból. Így nem.
kilencedik
Válaszra nyitod a szádat. Majd mégsem adsz ki hangot. Már a parton állunk a
homokvárunkban. Hatalmas falak vesznek minket körbe. Mellkasomra zuhansz, én elkaplak.
Érzem forró könnyeidet és leheletedet.
Azt akarom mondani, hogy nincs semmi baj, itt biztonságban vagyunk. De
mégsem adok ki hangot. A homokvár, a világunk csak a mienk. Olyan jó ezek
között a magas falak között. Olyan jó, hogy megvédenek mindentől. Belefúrom
magam sósvíz áztatta hajadba, megérzed, el-elcsukló nyakad most megdermed.
Egyszerre fújjuk ki a magunkban tartott levegőt.
tizedik
Felnézel rám, elneveted magadat, én is így teszek.
Közben könnyeid potyognak, az enyémek szintén.
Még mindig nem tudom miért.
De te elmondod.
Remegő szavaidat mosolygás és ezüstcseppek követik, egyre hangosabb vagy. A
végén már szinte kiabálsz.
Nem tudom eldönteni, hogy a homokvár falai kezdenek összeomlani vagy
erősödnek. De amíg körülöttünk vannak nem is érdekel. Legalább már tudom miért.
Legalább már értem.
Ne lény szomorú Armin, van egy óceánunk és homokvárunk.
nulladik
Ha már másunk nincs
fuck u
VálaszTörlésmiért tudsz írni
utállak
ez annyira Eren volt
az egész
hallottam Eren idegesítő első évados lelkes hangját
utállak
Ez. Baszott. Jó volt.
VálaszTörlésA nulladik. Ah. Nemhiszemel.
Imádom.
magas a ""szar dolgok"" ingerküszöböm, de egghh;; mér' bántasz, te nő
VálaszTörlés(((lolz nevetek, szóval anno könnyes imáim csak meghallgattattak, lett még snk god bless you son)))