~ Élhetetlenül csapdos a hullám

~ magnus bane a tengerparton.

~ the mortal instruments ~ fanfiction ~ malec ~ slash ~ angst ~spiritual ~ szösz ~ 30/4

Hullámok simogatták homokba süllyedt talpát, a szél sós aromát söpört az arcába, a felkelő nap pedig retinájába vakított, sirályok rikácsolása törte meg a víz fáradt moraját. Kábulva sétált amerre a lába vitte, nem igazán számított neki. Gondolatban a sirályokkal repült, egészen a régi időkig és még tovább is.

Ruhát elfelejtett felvenni, a kihalt partszakaszra való sétájához, még a reggeli kávéig sem jutott el. Egyszerűen csak nem érdekelte. Van amikor az embernek nincs kedve, hogy akármi is érdekelje. Ilyen volt ő most is. Tulajdonképpen hónapok óta. Tulajdonképpen kilenc hónapja és huszonhét napja.

Azóta volt itt, volt ott. Most ennek a tengerpartnak a kékjéhez jött. Pontosan ugyanolyan kék volt, hogy Alexander szeme.  Végre megtalálta ezt a színt a világban, amit annyira szeretett. Szerette ezt a tengert, vagy óceánt, vagy tavacskát. Tulajdonképpen azt sem tudta hol volt. Csak a víz érdekelte. Mikor belegázolt, és mélyen belenézett felderengett neki pár szó.

- Ígérd meg, hogy élsz tovább.

- Ígérem.

Hazudott. Ez nem volt élet. Még hasonlítani sem hasonlított rá. Tudta ő milyen amikor él, és szárnyal és úyg érzi majd´ felrobban attól a sok fénytől ami belőle árad. 

- Remélem majd találsz valaki jobbat nálam. Olyat aki nem hagy el. Mondjuk egy vámpírt, vagy egy másik boszorkánymestert. Vele örökké együtt élhetsz majd… és…

- Ilyet még mondani se merj mert malaccá változtatlak.

Egyszer véletlenül tényleg sertéssé változtatta a fiút, a visszavarázslása után is hetekig bűzlött, és néha felröffent.

A csillagok épphogy eltűntek az égről, és a nap egyes helyeken vörösre színezte a vizet. Ő még mélyebbre gázolt, épphogy kilátszott a  feje a vízből.

- Magnus, mit fogsz csinálni amikor meghalok?

Az idő múlásával Alexander egyre egyenesebben és lényegre törőbben hozta fel a témát. Természetesen Magnus nem válaszolt egyértelműen. Nem volt hajlandó.

- Soha nem gondolok arra, hogy milyen lesz vagy nem lesz.

Persze, megint egy hazugság volt. Ahányszor erre gondolt mindig csak magát látta, mint egy árnyékot. Aki elveszetten létezik. Bolyong, keresi az életet. boldogságot, szerelmet. Akármit ami kiegészítheti önmagát.

A víz fenntartja, nem engedi őt elmerülni.

- Meg fogok halni. Te tovább élsz. Így van ez jól.

- Nem, nincs ez így jól Alec. Soha nem volt és soha nem lesz.

Kitört belőle egy régóta visszafojtott üvöltés, sírással vegyítve.

A férfi érezte, hogy a víz kezdett egyre nyugtalanabb lenni. A hullámok nagyobbat dobtak rajta, arcát ellepte a nehéz vízréteg, köhécselt, fulladozott. Teste tehetetlenül sodródott. Fejében egyetlen gondolat ugyanilyen vadon életre kelt.

Mi van, ha…

- Alec?

A víz lenyugodott.