~Dean x Castiel (Supernatural)~OOC (Cas)~Angst
Mikor Dean kinyitotta a szemét nem látott
semmit csak a tömény feketeséget. Keményen, simán és hidegen feküdt,
valószínűleg csempén. Elkezdett tapogatózni, akármi után. Egy nagydarab anyagot
markolt meg, jobbra maga mellett így hát oldalra fordult. Egy testbe ütközött ami mozdulatlanul hevert.
Elkezdte rázni, de semmi sem történt, nem hallott mocorgást. Felült és bámulni
kezdett maga elé, pislogott hátha kitisztul a látása vagy valami, de minden
fekete maradt. És csend volt. Nyomasztó,
fájdalmas csend. Se egy légy, se a szél, csak a saját légzésének nehézkés
szuszogása. Dean valahogy érezte, hogy nem kellene elindulnia
felfedezni a sötétet. Helyette
reménykedve elkezdett kutakodni a zsebeiben, hátha.
- Igen! – kiáltott fel amikor előkapta az
öngyújtóját.
Hirtelen nem is tűnt olyan reménytelennek a
helyzet. Nincs olyan, hogy sötétség,
csak a fény hiánya. Mivel volt fénye a sötét nem árthatott neki. Rutinos mozdulatokkal bepöccintette az
öngyújtót ami lángra kapott. A vöröses fény szétáradt, ugyan nem olyan távolra
viszont ahhoz elégnek bizonyulta , hogy meglássa ki vagy mi fekszik mellette. Még
a láng is megállt őrült táncában a mozdulatlan test láttán.
- Cas! – Dean hirtelen azt sem tudta, hogy
megnyugodjon vagy inkább megrémüljön. Őrülten kezdte el rángatni és ütlegelni a
ballonkabátos angyalt, annak reményében, hogy megmozdul. – Cas, Cas, Cas ne… -
nyöszörgött Dean és ölébe vette a mozdulatlan testet. Nem félt
a sötéttől, vadász volt. Viszont most, rettegni kezdett.
Már sírásban tört volna ki amikor megérezte a mocorgást karjai között és az angyal
kinyitotta kék szemeit. Az árnyékok érdekesen formázták zavarodott arcát, fekete
haja csak még sötétebb lett, viszont íriszei ragyogtak, épp mint a csillagok.
- Dean… mi történt? – Castiel nem mozdult el
a fiú óvó karjai közül.
- Hál´ Istennek élsz. – Dean nagyot
sóhajtott megkönnyebbülésében. Egyik ujját finom végighúzta Cas egyik rakoncátlan
tincsén, elmosolyodott. – Amúgy ez egy
remek kérdés, de én arra lennék kíváncsi, hogy hol a fenébe vagyunk.
Castiel felült és váratlanul átölelte
barátját, a fiú viszonozta a gesztust. Deannek szándékában állt elengedni az
angyalt viszont az csak jobban hozzábújt. Teste melege átjárta a vadász minden porcikáját.
Kiesett a kezéből az öngyújtó az meg hangos koppanással a földre esett, így
ismét teljes lett a sötétség körülöttük. Viszont Castiel nem állt meg egy pillanatra
sem. Egyre hevesebben ért Deanhez, minden pillanattal csak fokozódtak a tettei
míg végül… megcsókolta a fiút. Ő meg visszacsókolt. Végül hátukra dőltek és
Castiel Deanen pihenve folytatta tovább a bizsergető táncot a fiú bőrén. Esze
agában sem volt ellenkezni a vadásznak, hisz már olyan rég óta érlelődött
valami kettejük között. Még a vak is észrevette, hogy ők máshogy néztek
egymásra, Sam pedig egyenesen szurkolt nekik. Ezek ellenére sokként érte a fiút az angyal
gesztusa. És bár testét, lelkét átjárta a megnyugtató biztonságérzet, tudta,
hogy valami nincs rendben.
-Mi az Cas? Sötét van, de átlátok rajtad –
Castiel ledermedt.
- Csak szerettem volna megtenni mielőtt
megőrülünk – válaszolt monoton hangján. Most Deanen volt a sor, hogy lefagyjon.
– Tudod mi ez a hely?
Dean körbenézett a fekete semmiben ami
körülölelt mindent. A sötétségben lettek volna? Meghaltak? Nem ilyen volt a pokol
amikor legutóbb itt járt.
- Kóma? – Ez volt az utolsó tippje.
- Nem. – válaszolt Cas és elnyújtózkodott
a Winchesteren. – Ezt a helyet fent mi csak a „Semminek” hívjuk. Ez egy úgymond kínzókamra, ami nincs sehol és
mégis létezik. Régen a legnagyobb bűnösöket küldték ide. Évezredek óta nem
használták, mivel a szertartás leírása elveszett és ez egy bonyolult hosszú
folyamat. A végén itt mindenki eltűnik és megtébolyul – Castiel sejtelmes és
remegő hangja semmi jóra nem engedte következtetni Deant.
- Szomjan halunk mielőtt akármi is történhetne
– vetette fel a fiú a lehetőséget.
- Dean, ez a lényeg. Nem tudsz meghalni a
semmiben, fokozatosan semmivé válsz. A legnagyobb kínzás amit valaha kitaláltak,
– Castiel nyelt egyet. – mind embernek, mind angyalnak és démonnak is. Nem
tudok még én sem elmenni innen. Ez a hely magát Istent is foglyul ejtené.
- Miért vagyunk mi itt?
- Remélem, hogy költői kérdés volt - válaszolta Cas. Dean kitapogatta az
elejtett öngyújtót és meggyújtotta. A fény táncolva kelt újra életre, majd el
is aludt. Visszatette kabátzsebébe az eszközt, ezek szerint spórolniuk kellett mindennel
amijük volt. Szóval egymással és az öngyújtóval.
- Itt fogunk megrohadni – döbbent rá Dean. A semmi ijesztőbb volt a halálnál. Mert már
tudta mi történik ha kiszáll belőle az élet, viszont ez volt az ismeretlen amit
nem lehetett felfedezni mivel nem is volt.
- Együtt
fogunk semmivé válni, ez fontos tényező. – Emlékeztette Castiel,lehet, hogy az
angyal ezt megnyugtatásnak szánta, hát nem jött össze neki.
- Újra együtt csinálunk valami szörnyű
dolgot, mint egy unalmas szombat reggel ami soha nem ér véget, mivel nincs is…
- mondta
Deannek kínjában már nevetni lett volna kedve.
Ekkor Castiel tenyerét érezte az arcán
és nem látta bár tudta, hogy most mi következik. Az angyal megcsókolta őt, ez
volt az utolsó támaszpontja a végtelen semmiben ami annyira fekete és sötét, ráadásul
nem is létezik. De ők valódiak voltak egymásnak. Ez pedig többet ért egy lobogó
tábortűznél is.
"Sam pedig egyenesen szurkolt nekik." ~ Ez jóóó XDDD szerintem is mindig drukkol nekik.
VálaszTörlés"A semmi ijesztőbb volt a halálnál." Ez pedig a legigazabb mondat... És én ezen rengeteget gondolkodom. Nem szeretnék halál után "semmit" kapni... :C
Amúgy meg szerintem nem angst annyira :3 persze, ez nekik a vég, de legalább együtt vannak *-* Érdekes volt, de nekem tetszett ^^
Szia :) Mindenki drukkol nekik, Destielt mindneki shippeli *W* Hát én úgy határoltam be hogy angst vagy mifene, de mostanában olyanokat írok hogy, na mi is ez? Köszi a kommentet és hogy elolvastad! :3
Törlés