logo

10.9.17

~ A szomorú fiúknak sarokban a helyük


~ hogyan cseszte el nico di angelo a szerelmi életét
~ percy jackson ~  percico ~ fanfiction  slash ~ angst ~  szösz ~ ZENE


Nico hitt a lélektársakban. Legalábbis a lelkekben biztos. Nehéz lett volna kételkedni úgy, hogy ő az alvilág hercege.
Így azt is tapasztalta, hogy a lelkek nevetségesen törékeny dolgok. Belehalnak mindenbe. Pusztításra születtek. Nevetségesek.  
És mégis, látott már az alvilágban két lelket kik egyként bolyongtak. Furcsák voltak.  Azt hitte hibásak, vagy valamit apja elrontott, hiba került a gépezetbe.
Fel kellett nőnie hozzá, hogy megértse. És nem érezte jobban magát. Azon töprengett vajon ő is egy ilyen furcsa párba fog tartozni, vagy csak egy lesz a többi magányos és kihűlt kétségbeesetten lehetetlen pára közül.
Azóta rettegett, hogy így lesz.
Ki tudná szeretni az alvilág hercegét? aludna karjai között? mosollyal gondolna rá? kinek kezdene el szíve hevesebben verni mikor belép a szobába? ki várná reggelivel a közös lakásukban? kivel cserélhetne gyűrűt? kivel élhetne életet?
az emberek száma a nullát érte el
És ilyenkor nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen. Teljesen mindegy, senkit se érdekelne. Senkit se érdekel ő. Aludhatott el könnyei között, az üres szobában úgyse hallotta senki. A szemein sem lehetett látni, minek néztek volna a szemébe.
Vagy kelhetett fel mosollyal, amit nem tudott levakarni, nem volt ember aki érdeklődött volna honnan ered a jókedve.
Hanyagolta is a jókedvet.
Elzárta a szekrénybe, feledhetően fájó emlékei és megmutatkozó szállingózó érzései mellé.
Annyira nem érdekelte saját maga.
A lélektársat pedig elengedte.
Percy Jacksont elengedte.
Jobban állt neki egy szép és okos szőke lány az oldalán.
Ők valószínűleg az a két lélek lesznek egy nap az alvilágban. A furcsa boldogok. Akik hősi tett közben halnak egymásért. És regényeket fognak írni róluk. Történeteik legendákká nőnek. Történelembe illőek.
Nico pedig  csak a sötét alvilág hercege lesz, akit megemlítenek az egyik fejezetben.
Ha őszinte akart lenni, egy ideig reménykedett.
Ó, de mennyire reménykedett!
Szánalomra méltóan sokat.
Az emberek nevetségesek ha a reményről van szó. Képesek puha párnák közé fektetni, selyembe tekerni, vigyázni rá, hogy a fuvallat se kapja meg. És várják, hogy kést állítson a mellkasukba, mert még a hátuk mögé sem kell lopóznia. Eléjük áll a remény és beléjük döfi a kést amit ők adtak oda neki.
Nevetséges.
És ő is ilyen volt.
Csak ő ki tudta hajítani az ablakon mielőtt még akármit tehetett volna vele.
De azért kopogtatott az ajtaján.
Azzal az alkalommal mikor együtt aludtak el Percyvel . Nem emlékezett rá, hogy történt. Nem tudta hogy Percy is így van-e vele. A fáradtság kiütötte őt, két napig tartó harc után nem érdekelte hol alszik el. Az sem érdekelte ha az Percyéknél volt a nappaliban, és a kanapé nem volt elég kettejüknek.
Dolgok, részletek. A másik fiú sós haja az arcában. Az ablakon besüvítő szél. Egy rendőrautó szirénája. Mosollyal aludt el. Rémülettel kelt.
Nem emlékezett élete legszebb éjszakájára.
A másik fiú sem hozta fel a témát. Kiradírozott vonal volt a történelemben, mert ők így döntöttek. Nem beszéltek róla egyszer sem.
Nem beszélt az érzéseiről Percynek egyszer sem.
Minek? Elengedte őket. Elengedte a fiút.
Elengedte a fiút  és csak azt látta, hogy a szőke szépség hófehér ruhában közeledett felé orgonaszóra.
- A francba – suttogta magának, és megigazította a gyűrűket amik kezében a vörös párnán pihentek. Percy Annabeth-et bámulta leesett állakkal és olyan hatalmas csillogó szemekkel, amiket valószínűleg Nico sose fog kapni senkitől egész életében. – A francba.


6 megjegyzés:

  1. im :) gonna :) fuckin :) kill :) you :) and :) all :) of :) your :) favorite :) characters :) who :) are :) still :) alive :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *kacsint és feléd mutogat* Petra I like thiiiis!

      Egyébként pedig Andi... szerintem is. Petrával vagyok.

      Törlés
    2. DONT HURT ME
      DONT HURT MY BABIES

      Törlés
    3. "- A francba – suttogta magának, és megigazította a gyűrűket amik kezében a vörös párnán pihentek. Percy Annabeth-et bámulta leesett állakkal és olyan hatalmas csillogó szemekkel, amiket valószínűleg Nico sose fog kapni senkitől egész életében. – A francba."

      Literally me: And then Will Solace got the flowers and married Nico and Solangelo is real! Amúgy Andi, ha ez vigasztal, én mindenkit imádok, aki egy szót is szentel a drágámnak 😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍

      Törlés
  2. will és én agresszív panda hangokat hallatva közeledünk, és esélytelen, hogy éles vágóeszközt találj nálunk (all hail forks?? sup bitches)
    please give him all the love he deserves better ( ´థ,_‥థ`)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. fight me(ง'̀-'́)ง
      jónem pandákat nem bántok sry
      here´s a flower sry (✿\(。-_-。) )

      Törlés

~pöcegödröm bejárata~