~ A Nap Királya (Viktor) és az Éj Királya (Yuri) ismét találkozik a jégen.
~ yuri on ice ~ day and night au ~ hurt/comfort ~ slash ~ spiritual ~ szösz ~ 30/3
A korai madárcsicsergésen kívül, minden nyugodt maradt mikor feltűntek az
első napsugarak. A tükörsima jég
csendben figyelte, ahogy a Nap Királya közeledik felé, pompával és tömény boldogsággal
mosolygott, bőre fényesen ragyogott. Napsugárból font palástja súrolta a
fagyott vizet, hosszú léptei kezdetben esetlennek tűntek. Arany koronája és
ezüst haja együtt a legnemesebb fémnek tűnt, amit a föld meg tudott alkotni. Égkék
szemével a csillogó felületetet pásztázta.
- Ismét itt vagy. Aggódtam. Mindig aggódok, hogy egyszer végül nem jössz
vissza, tudod?
Szólalt meg az Éj Királya mögüle. Fáradt hangja álmodozóan csengett,
hátulról karolta át a másik uralkodót, és fúrta bele fejét a puha palástjába.
Mikor a fényesebb király megfordult egy sötét, pihent szempár bámult vissza
rá, az éjszaka uralkodójának kékes bőre kipirult, izzadságcseppek gyöngyöztek a
homlokán. Ezek szép lassan átalakultak égitestekké. Fekete hajában
csillagképekből kovácsolt korona pihent és a palástjában elrejtett éjszakai
égbolt szórta maga után a csillagokat. Bárki azt hihette, hogy veszélyes és
rémisztő, de ez cseppet sem igaz, csak közelebbről kellett figyelni és látni
lehetett, mennyi szeretettel átitatott teremtés volt ő.
Nap Királya, mosolygott és karjait nyújtotta, az Éj Királya félve ugyan, de
elfogadta az ajánlatot.
Ez volt az a pillanat, amikor a sötét és a világos találkozott, és egymás
fényében pancsolhattak.
Hosszasan csak suhantak egymás mellett, kézen fogva, teljes nyugalomban, és
egy pillanatban, amikor az összes madár elhallgatott. Az Nap perdült egyet a
magasan levegőben, miközben a Éj várta, hogy karjai közé zuhanjon, majd magához
szoríthassa, majd egy heves csókot váltva elszakadjanak. Egymás szemét kémlelve
tökéletes tükröt mutatott az Éj és a Nap, mozdulataik úgy megegyeztek mintha
közös elméjük lenne. A boldogság ahogy a jeget szelve összes porcikájukat
megbizsergette, örömkönnyeket csalt ki a szemükből. Összeérve ezekből
táplálkoztak, hogy egyre hevesebb és hevesebb mozdulatsorok követték egymást.
Könnyű mozgásuk a szélre emlékeztető volt, a napsugár aranya és az este kékje
egy színné alakult át.
Ahogy a percek teltek, az idejük fogyott, az Éj Királya gyengült, meg-
megbicsaklott, míg végül a jégen elterülve feküdt. A másik Király mellette
térdelt, könnyáztatta szemét nem vette le az Éjről. Az utolsó pillanatokban, a
Nap, megcsókolta hideg, remegő kezeit, és ezt mondta:
- Tudom, hogy vissza fogsz jönni.
Gyönyörű szerelmüknek egyetlen átka ez volt, minden egyes nap meg kellett
halni a másikért, és nem tudhatták mikor lesz az utolsó alkalom, hogy együtt
szelhették a jeget.
Imádom ezt az au-t, és olyan jó, hogy végre magyarul is írt valaki ilyet. *.* Nagyon szépséges lett~
VálaszTörlésÉn is nagyon szeretem, egyszerűen annyira ahw <3
TörlésKöszönöm, örülök, hogy tetszett c: