logo

28.3.17

~ Kivirágzás



~ nagyon szerelmes bankett utáni viktor a telelefonjával van elfoglalva
~ yuri on ice ~ victuuri ~ slash ~ fluff ~ szösz ~ 27






Viktor a párnába bújva, nyakig vastag takaróval borítva feküdt hanyatt ágyán, a telefon rideg fénye volt egyetlen fényforrása. Szeme már égett ezekben a hajnali órákban, izomláz is gyötörte egyes porcikáit. Ujjai már teljesen elgyengültek a monoton pötyögtetéstől, ami Chris-szel folytatott üzengetése miatt történt. Általában szerette ha a háttérben csendesen szól egy dallam, viszont ez alkalommal gőzgépként zúgott a feje. A saját gondolatait sem hallotta, olyan hangos volt a véget nem érő vonat.
Talán szándékosan, talán teljesen véletlenül, telefonja képgalériájába tévedt. Hirtlen az egyik képre kattintott amit már vibráló színeiből is felismert. Egy volt azok közül a fotókból amik a banketten készültek, a japán versenyzővel, Katsuki Yuri-val.
Tulajdonképpen még csak egy hete történt, és emlékeiben élete legszínesebb és legélőbb éjszakájának maradt meg. Akkor élt. Furcsa, hogy egy műkorcsolyázó nem a jégen találja meg ezt, de nem bánta, pálya helyett ő két barna szempárban ismert az életre. Lehet, hogy az értelmére is.
A kedvence határozottan az volt amikor egymásra dőlve mosolyogtak. Úgy tűnt mintha nem is két ismeretlen ember lenne ott, hanem egy ragyogó lélek. Persze, mondegyik képet imádta, mert annyira őszinték és kitörőek és energiával teliknek tűntek, akár a nap. Ezek a fotók számítottak az ő napsugarának, kincsként őrizte őket. Pedig ha el is tűntek volna, az emlékezetében minden pillanat tisztán élt.
Már vagy negyedszerre nézte végig ezt a mappát, és szíve még mindig hatalmasakat dobbant ahányszor lapozott egyet, teste pedig boldogan ellazult és hagyta, hogy a virágok elárasszák belülről vénáit és fáradt izmait.
Kezdett hajnalodni. A napsugár megédesgette a kivirágzó Viktor, és telefonja képrenyője széllén megcsillant egy arany csillag.
Elejtette a mobilt, ami a békés tengerként emelkedő és süllyedő mellkasán landolt. Feltűntek előtte a fiú nagy kerek szemei, amik könnytől és örömtől csillogva bámultak rá, reményekkel tele.
Furcsa állapot volt ez, szerelemnek még nem lehetett mondani, de szimpla érdeklődésnek már bűn lett volna nevezni azt ami benne zajlott. Vágy, mondhatni, nem múló vágy ami magát táplálja és nem csillapodik. Pillanatról-pillanatra változik, de mégis ugyan az élteti őt, mert kellett neki elalvás előtt egy ilyen vízcsepp, hogy tudja, reggelre kivirágzik

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

~pöcegödröm bejárata~