logo

7.3.17

~ Elvek vs szerelmek

 ~ erik és charles a második világháborúban próbálnak túlélni.
~ x-men ~ II war au ~ cherik ~ slash ~ dark ~ szösz ~ 30/7




Uramisten, szörnyen hangos az ég.
Valamiért állandóan elfelejtette, hogy nem az ég zörgött szüntelen, hanem a felettük elszálló népességirtó szörnyek, a bombázók. Amik, ha nem lapultak eléggé, akármikor bevethették az utolsó mondat gyártót.
Ezért egyikük sem moccant, miközben ellenségeik és barátaik maradványai közt hasaltak. Valahogy, még mindig felfordult a gyomra a hullák látványától, de még inkább a bűzétől. Vagy talán attól, hogy csak az járt a fejében mikor fog elkezdeni rothadni ő is.
Minden halottnak másféle bűze lehet?
Erik.”  Suttogott jobb oldalról a szintén halottat játszó Charles.
„Hm?”
„Kezdem feladni.” Vallotta be a férfi, enyhén könnyes szemekkel. Bár ezt Erik nem tudta megállapítani, hogy tényleg sírás szélén volt-e a másik. Azok kék szemek mintha állandóan szomorúan lennének.
„Feladni…” Ismételte el. „Persze, hogy kezded feladni.”
„Erik, ugye te nem adod fel?”
Csend. Mármint, csend. Nincs zaj az ég felől. A távolban, utolsókat nyögő elesetteken kívül minden csendes.
„Kettőnk helyett sem adom, fel, de most nyomás! Gyere!” Arcon csókolta, azzel fel is pattant és kézen fogva magával rántotta Charles-t.
Ahogy vad táncnak tűnően rohantak át a holttesteken, elfelejtették elengedni egymást. Legalábbis Erik biztosan, Charles viszont úgy tűnt nem is akarta. Itt, ha fél pillanatra elfordítod a fejed  a másikról már nem biztos, hogy mikor visszafordítod ott lesz.
Alig ötven lépésre, lehetett tőlük egy alak aki eddig szintén nem mozdult, viszont most feléjük tartott. Az ellenség golyói végzetes gyorsasággal jöttek.
Ó, hogy az a…
Már futott volna, és el is indult, de Charles csak állt.
„Mit állsz? Mozogj már a francba is!” Üvöltött rá, de ez sem segített szánalmas helyzetükön.
Charles, az aranyos, ártatlan Charles hátrált. Kedvesen az ellenséges kétségbeesett, szőke katona szemébe nézett. Óh, ő még hitte, hogy van emberség.
Fájdalmasan felüvöltött. Erik összerezzent.
A derekába fúródott golyó utóhatása gyanánt a földre rogyott. Erik tudta, hogy érte kellett volna rohannia, hogy karjaiba zuhanhasson, hogy biztonságot éreztethessen vele, át kellett volna ölelnie.
Így szokták csinálni a jó szeretők.
A valóságban viszont úgy alakult, hogy a düh nyert, és utolsó lőszereit felhasználva megszegte egyességüket barátjával.
Miszerint: „nem ölnek, csak sebesítenek.”
Lehet, hogy hülye fogadalom, volt egy háború közepén. De szükségük volt rá. Segített megőrizni az emberséget. És nekik ez felért egy házassági esküvel is.
Miután ellenségére leadta a végezetes lövést, elhajította a fegyvert, letérdelt sérült társa mellé.
„Mennyire fáj?”
„A golyó iszonyúan, de amit tettél… csalódtam.” Szomorú anyák szoktak így beszélni, akik rajtakapták gyereküket, hogy cukorkát lopott.
„Mit tehettem volna?” Sziszegte Erik kétségbeesetten. „Szeretlek, Nem akartalak elveszteni. Majdnem megölt a francba is!”
„Mégis élek, fáj, de élek.” Charles lesütötte a szemét. „Viszont téged, Erik, sikerült megölnie.”

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Kíváncsi voltam az általad megírt sztorira.
    Nagyon jól visszaadtad a karaktereket, és maga a helyzet is abszolút életszerű volt. Meg kell mondjam tetszett, az pedig már plusz ráadás, hogy a párbeszéd sem volt lapos :)
    Ügyes vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, köszi, hogy olvasad ^^

      Törlés
  2. Szia! Már régebbóta szemezgetek a blogoddal, és amint megláttam hogy Cherik és II. világháború, tudtam, hogy nem szabad várnom :3 (nagyon helyesen tettem :D)
    Iszonyúan tetszett, sikerült pár perc alatt felőrölnöd a lelkem. Most pedig megyek és feliratkozok (előtte szerzek ragasztót és összeszedem a bizonyos lelkem darabjait).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök a blog elnyerte a tetszésed, köszi, hogy olvasad ^^

      Törlés

~pöcegödröm bejárata~