~Man in the mirror - Yaoi hét: 6.nap

~Bucky mint minden reggel, ma is belenéz a tükörbe. Újra csak a katonát látja. 

 ~Bucky x Steve (Marvel)~angst~slash

    Bucky Barners fáradtan ült fel az ágyukon, minden mozdulatát megfontolva, nehogy felébressze a mély álomban levő barátját. Lábait lerakta a hideg parkettára, majd lábujjhegyen osont ki karamell színű hálószobájukból. Kilépve a keskeny folyosóra bezárta maga mögött az ajtót, még a zár kattanása is hangzavart keltett a csendben úszó lakásban. A hosszúkás, sötétbarna hajú, fél kómában levő férfi sikeresen eljutott a konyháig ahol a piros kávégép várt rá. Csendben elkortyolgatott egy bögrébe öntött energiát, a konyhaasztalnál ülve, végig a piros tulipánt birizgálta amit egyik nap Natasha hozott nekik. Hogy a fenébe szerzett a  nő január közepén tulipánt?  Míg ezen dilemmázott elfogyott a kávéja, és reggeli rutinját követve elsétált a fürdőszobáig ami a konyhával szemben található ajtó után nyílt.  

   Megengedte a mosdó forró vizét. A pára hirtelen uralmába hajtotta a helységet mindent ellepve. Bucky tenyereibe vizet és szappant engedve mosta meg az arcát.  Letörölte az elhomályosult tükörről a szürke ködöt. Belenézett a saját kék, ködös szemeibe, amikben ő ismét csak a könyörtelenséget tudta felfedezni.  Hátratűrte az alvástól összekócolódott haját, majd vizslatni kezdte az arcát. Minél tovább szemlélte a kis vágásokat, vonásokat egyre több minden villant be neki. Vér, halálok, életükért könyörgő emberek amik általában az álmába szokták kínozni csak őt. Puska lövések halk puffanásai rémlettek fel neki egy halálos jelent sort követően. Újra megmosta az arcát, mikor újra belenézett a tükörbe nem Buckyt látta benne.

    Hanem a Hydra önelégülten vigyorgó katonáját.

   - Hiányoztam? – kérdezte a tükörképe, aki fekete maszkját levéve felfedte véres arcát. Az nem az ő vére volt.

   - Te… te nem vagy igazi. – Bucky hátrált egyet a párás tükörtől, amiben másik énje lakozott.

   - Annyira igazi vagyok mint a melletted alvó Steve – válaszolt összefont kézzel a katona, akit Bucky már oly rég eltemetett. Legalábbis így hitte. – Ó Bucky, tudod, hogy akármikor átvehetem az irányítást, nem is esne nehezemre.

   A hasonmás gonoszan vigyorogva nyújtotta fémkezét Bucky felé. Aki abban a pillanatban ököllel belevágott a tükörbe, mire az ripityára törve reccsent egy hatalmasat. A szilánkok szanaszét repülve terítették el a fürdőszobát, mint veszélyes hullócsillagok. Bucky megpróbált megtámaszkodni a mosdón, de erőtlenül térdre rogyott.

    Alig telt pár pillanatba Steve máris az fürdőszoba ajtajában teremt és a szilánkokkal nem is törődve futott be a magába roskadt Bucky mellé. A szőke férfi megnyugtatóan dőlt rá barátja csupasz hátára, és letérdelve mellé próbálta megnyugtatni az őrülten zagyváló  férfit.

   - Itt volt… itt volt ő. Visszajött Steve… azt mondta igazi… és… és nem akarom ezt – hadarta Bucky zihálva.

   - Semmi baj Buck. Semmi baj, itt vagyok, én itt vagyok – súgta Steve a fülébe. És kezeit a másik férfi arcára helyezve húzta azt közelebb magához.  Homlokukat összeérintve, puszilta meg a megnyugtatóan a szőke őt. Érezte a testében lassan hömpölygő ´békét – Semmi baj. Ő már nincs. Csak Bucky Barners létezik, de ő úgy tökéletes ahogy van.