~ Nem jó ez így

~ mercutio és tybalt ugyanabban az ágyban ébred
~ romeo and juliet ~ fanfiction ~ poetry ~ tycutio (tybalt x mercutio) ~ slash ~ drama ~ hurt/comfort ~ szösz 

Fáradt pislogások követték az ébredést. Elmosolyodott mikor megérezte, hogy egy kellemes forrósággal átjárt test simul az övéhez. Érezte miként a tüdejük egyként emelkedett és szívük felvette a másik ritmusát. Mosolyogva belefúrta magát a hajszálak tengerébe, de amint orrába eljutott az alkohol bűze elhúzódott. Felült, és megvárta míg kitisztul a látása, emidáig csak egy vékony alakot és hosszú barna hajzuhatagot érzékelt. Kis híján kimenekült az ágyból, amikor szeme világa visszatért.

- Mer…Mercutio! – Annyira nem biztos, hogy kérdést vagy választ kiabált.

A másik férfi kábultan átfordult a másik felére, a fehér lepedő habokként gyűrődött körülötte, a takarót csak derékig húzta és ahogy belesüppedt a párnába, úgy tűnt mindjárt elsüllyed a víz fenekére. Tybalt ezt általában gyönyörűnek gondolta volna. Egy nőnél. És nem az esküdt ellenségénél.

Mercutio reakciója kevésbé volt drámai. Jóízűen elmosolyodott, és mint aki jól végezte dolgát, és egyáltalán nem történt semmi, lehunyta szemeit.

Tybalt megrökönyödve figyelte, ahogy a másik aludni készül. Az ő ágyában. Valószínűleg szintén meztelenül.  Mercutio. Az ő ágyában. Meztelenül.

Ezt fel kellett dolgoznia.

- Mi történt? – szaladt ki Tybalt  száján. Talán valami égi üzenetben reménykedett.

- Ruha nélkül keltünk, egymás mellett, italtól bűzölögve – motyogta Marcutio félálomban. – Következtess – mondta, és jóízűen beletúrta magát párnájába.

- Ne most aludj, te idióta – Kirántotta a puha ágyneműt a másik feje alól és szoba másik felébe hajította.

Mercutio felült. Bárcsak ne ez történt volna, de Tybalt csak egy álmos kismacskához tudta hasonlítani. Görbe háttal, előreomló szörnyen rendezetlen hajjal és félig kinyitott szemeihez alig lehetett mást párosítani, mint egy álmos cicát. Elragadóan is lehetett volna mondani, esetleg…

- Most mit bámulsz úgy? – jött a kérdés szemből.

Ő most tényleg azt elemezgette, miért elragadó Marcutio? Ez határozottan nincs rendben.

- Tűnj már el! – förmedt rá a még kómás férfira.

- Hát jó, de ugye tudod, hogy egy szál ruha sincs rajtam? Semmi. Még így is akarod? – Kaján vigyorral bambán bámulta őt.

Legszívesebben megismertette volna Mercutio arcával a tenyerét, de akkor közelebb kellet volna mennie hozzá. Egyelőre ez is túl intim volt neki.

Szemével elkezdte keresni a szobában Mercutio ruháit, de akármennyit pásztázta a vörös padlószőnyeget, arannyal díszített bútorokat semmit sem talált. Se az övét, se a másikét.

- Uram mondd meg mi történt itt – motyogta kétségbeesésében Tybalt.

- Hmm… van pár jó tippem – fűzte hozzá Mercutio.

Ezután szavak igen nem hangzottak el. Tybalt csendben magára tekerte a lepedőt, keresett valami ruhát mindkettejüknek és az illemhelységben egymás után felöltöztek. Csodálta, hogy Mercutio nem fűz semmihez sem külön a gúnyos megjegyzései közül semmit. Kicsit talán bántotta is. Még az egész háztartás az igazak álmát aludta, ahogy a két férfi a napkeltében átitatott szobából kiosont. Tybalt nem azért kísérte ki mert mondjuk, el akart tőle köszönni, csak elővigyázatosság volt az egész.

- Erről senkinek sem beszélünk, soha. Egy árva szót sem. Azt sem tudjuk mi történt. meg sem történt – szögezte le a tényeket Tybalt a kertjük hátsó bejáratához érve, bár inkább hangzott fenyegetésnek.

- Nem tudom, Tybalt, mi van ha valami komoly dolog történt köztünk? – Csak nem? Tybalt képzelődött vagy Mercutio tényleg belevörösödött?

- Te meg miről beszélsz?

- Mármint, csak arra gondoltam, hogy köztünk már rég volt egyfajta… khm… feszültség – A férfi rózsává pirult.

- Mercutio. Utállak amióta az eszemet tudom. Természetes, hogy volt köztünk feszültség!

- Oh hát, akkor, akkor én most megyek – Mintha szomorúságot, esetleg csalódást látott volna Tybalt végigfutni Mercutio arcán egy pillanatra. A szemében, pedig mélyen égető fájdalmat. Elhessegette a gondolatot. – Hát, a soha viszont nem látásra örök ellenségem! Titkunk megmarad annak ami, ígérem!

A szemtelen fiú visszatért az elkeseredett férfi helyére, megfordult, és a mezőn át ott is hagyta a helyet ahol a felejthetetlen estét töltötte. Nem tudja Tybalt miért nem emlékezett, és ez bántotta. Benne megmaradt minden egyes érzelmekkel és szenvedéllyel átitatott pillanat. Egészen halála napjáig, ahol ugyanis ugyanilyen szenvedélyek közt pont ő, Tybalt mártotta belé a kését.

Tybalt, akit alig pár perccel később ért utol a halál, szintén végig emésztette magát. Érezte, hogy igenis, ott történt valami, akkor éjszaka. És élvezte, és szerette. Mármint nem Mercutiót szerette. Vagyis, talán. Soha nem tudta megállapítani,  hogy szíve mit diktált vele kapcsolatban, mindig ugyanolyan szenvedéllyel és hevességgel vert ha meglátta a pimaszt. Be lehetett ezt tudni a szerelemnek, de a gyűlöletnek egyaránt.

De ezek a kósza érzések semmit sem számítottak, soha nem tisztázódtak.