~ Négy fal és karjaid

~ Miért nem mehettek ki az utcára és mutathatták meg milyen boldogak? 
~ supernatural ~ fanfiction ~ destiel ~ slash ~ flangst ~ spiritual ~30/23



Sokszor, mikor senki sem volt a ott, senki sem látta őket és teljesen biztosak voltak benne, hogy csak kettejük közt marad az egész, Castiel Dean-nel összabújva ült az ágyon. Olvastak a világról, filmet néztek az életről, esetleg csak beszélgettek feljesen érdektelen dolgokról, egymás karjai között. Szívük ilyenkor titokban egy ütemre dobogott, még légzésük is összehangolódott.
Castiel az elején nem értette, miért nem lehet az ilyet felvállani? Hiszen a világban  mindenhol a szerelemet látta, miért pont az övét és a férfiét kellett bezárni egy szobába? Miért nem mondhatták el még Sam-nek sem?  Miért nem mehettek ki az utcára és mutathatták meg milyen boldogak? Mi értelme volt titkolózni?
Dean legtöbbször szimplán csak leintette az angyalt, de ő tudta, hogy igenis van egy jó oka.
Egy ilyen nap, amikor Dean öccse magán vadászaton volt, és ők a Csillagok Háborúja maratont tartottak, Castiel leállította az ismert "Szeretlek." "Tudom." jelenetnél a filmet. Dean kíváncsian figyelte őt.
Az angyal ismét feltette a kérdést.
A férfi kényelmetlenül mocorgott, nem nézett Cas szemébe, kicsit el is húzódott.
"Mert az emberek szerint Isten Ádámot és Évát teremtette, és ez így van jól." Ez volt a férfi válasza, miközben a tévé kimerevített képernyőjét bámulta.
Castiel emésztette az információt, de arra nem jött rá a kettő amiről ő és Dean beszélt, hogy függene össze.
"Mások vagyunk mint ők, Cas. Az emberek félnek a mástól."
Végre Castiel rájött mi a válasza. "A szerelem, az szerelem. Nem számít mi a teremtmény."
Tulajdonképpen ilyen nyíltan most mondta ki először ezt a szót. De Dean-nek jól esett. Szépen csengett az angyal szájából.
Castiel elindította a filmet, viszont nem igazán tudott odafigyelni.
Őszintén? Egyik pillanatról a másikra lehet, hogy eltűnt a szerelme az enberiséghez. Csak egy kicsit. De annak a kicsinek sem szabadott volna eltűnnie.