~ csak a bűneim & én

~ dean winchester meggyónja a bűneit.

~ supernatural fanfiction ~ angst ~ szösz ~ pre-slash féle ~ 30/1 ~ ZENE

Csend. Ezért volt visszataszító a templom, a csend miatt, ami hagyta, hogy az ember gondolatai oda-vissza cikázzanak az ódon falak között. Vagy éppen a gyóntatóban, ahol ráadásul még a félhomály is letelepedett az emberre. Csak ő meg az úr szolgája a sötétben egy vékony fal közöttük.

Bűnök. Hozzá tartoztak az emberekhez, a hibák teszik ezt a fajt azzá ami. Itt meggyónhatjuk, hogy emberek vagyunk.

- Atyám tudja én nem szoktam túl gyakran ilyet csinálni, ezért is vagyok itt. Nem tudom a mondókát, viszont a bűneimet jól ismerem.

- Csak mondd gyermekem. – Felállt a szőr Dean hátán. Lehet, hogy a hideg miatt, de valószínűleg a pap eltorzított hangjának is volt hozzá köze.

- Tudja, én egy szörnyű ember vagyok. Ha nekikezdenék, részletesen kidobna innen, hogy a lábam se érné a földet.

A pap csendben hallgatott.

Félelem. Ez az ami itt uralja az embert. Fel kell tárnia magát, most az egyszer nem lehet hazudni, nem lehet köntörfalazni. A félem vezet ide mindenkit.

- Életekért felelek atyám, és én mindig elrontom. Minden. Egyes. Rohadt. Alkalommal. Ez a munkán része, viszont én nem itt cseszem el. Ha valakit szeretek arra rossz sors vár, ez így van megírva. Tudja maga milyen, amikor bajban nem tud felhívni senkit, mert mindegyikőjük elment? - Halk szenvedős nevetés bukik ki belőle. - Persze, hogy nem. Miről is beszélek? Persze, hogy nem tudja milyen ez. Bocsánatot szeretnék kérni Istentől azért a sok tönkrement életért amit én okoztam.

Mély hangja határozottan csengett, viszont akárki, aki akarta meghallhatta benne mennyire eltévedt a sötétben egy kis fényre várva.

- A teher és felelősség, ami béklyókként húznak le mélyebbre és mélyebbre, nagyon gyorsan süllyedek. Már szinte várom, hogy leérjek. Feloldozást szeretnék kérni ezek alól a súlyok alól. És azért is mert van, hogy feladom. Ez a legrosszabb. Mikor már annyira nem érdekel és annyira elgyengülök, hogy inkább a feladást választom. Szörnyű ember vagyok. A munkámhoz tartozik, hogy fogalmazzunk úgy a „bűnösöket” megölöm. És tudom, hogy ez az úr feladata lenne. De az Úr, már bocsánat, nem végzett elég alapos munkát. Mondhatjuk úgy is, hogy én csak eltakarítok. Ennek ellenére mindig elfog a gondolat, hogy nem kellene, nem kellene elvennem azt, ami él, nincs jogom hozzá. Minden egyes utolsó sikolyért bocsánatot kérek. Van egy öcsém, Sammy, a legjobb ember a földön. És én szörnyű bátyhoz és emberhez méltóan mindig hagyom, hogy baja essen. Mindig megtörténik. Mit csinálok rosszul, azt nem tudom. De ez is csak az én hibám.

Nevetnie kell, mert rossz. Ki akar fakadni, akár egy olcsó vásári lufi, és nevetni fájdalmában.

- Huh, atyám tudja rájöttem, hogy túl sok vétkem volt egész életemben, és nem viccelek, még olyan is amiről magának Istennek  fogalma sincs. Túlzás nélkül mondom, megjártam a poklot. És kijutottam. És nem érdemeltem meg. És megint túlzások nélkül: egy angyal hozott ki onnan.

Egész végig azt várta, hogy a pap megszólaljon. Megkérdőjelezze, hogy miről beszél, vagy akármi. Csak szavakra várt.

- Amit most mondok, azután biztos vagyok, benne, hogy ki fognak dobni Isten házából.  

A pap néma maradt.

- Ez az angyal… Ez az angyal nem egyszer adta az életét értem. Nem egyszer hozott akkora áldozatokat amit el sem tud képzelni. A dolgok, amik történtek, nem az ő hibája, csakis az enyém. Ha én nem lennék ő most nem tartana ott ahol. Csak azért mert létezek tönkretettem az életét, de ő jobbá az enyémet. Szerencsés férfi vagyok, és ő is az, valószínűleg. Nem tudom. Mindig láttam rajta, hogy kötődik hozzám, és furcsa, de én is hozzá. Idővel rájöttem, hogy még szeretem is. Hozott egy kis fényt.  És soha nem köszöntem meg neki azt a rengeteg gyönyörűséget és fényt, helyette összepiszkítottam a szárnyait. Szóval, csak azt szeretném mondani…

A fájdalmas nevetés újra kikívánkozott belőle, de magában tartotta.

- Köszönöm, Cas. Most kérlek, végre szólalj meg, belefáradtam ebbe a játékba.

A másik még mindig néma maradt. Hogy tudhatott volna megszólalni miközben a könnyeiben fuldoklott?