john laurens x alexander hamilton~hamilton fanfiction~slash~hurt-comfort~teen, modern au~12~fanfiction~drama~dirty talk~5/2~5/1
~fülszöveg~
„the world is ugly
Alexander
Hamilton és John Laurens élete egy háborúhoz hasonlítható a leginkább. Legyenek
azok az egymás közötti veszekedéseik, vagy a mindennapos drámák osztályukban,
esetleg egy verekedés, vagy talán az érzéseik. Ők harcolnak. Az életük csak egy
nagy csatatér ahol a „ki bírja tovább?” játékot játsszák. Így gondolkodtak ők
mindig, így éltek túl.
Az utolsó gimnazista
évük, utolsó hónapjában már mindketten azt hitték, hogy nem történhetett semmi.
A tanév a végéhez ért, az emberek a nyárral voltak elfoglalva, a háború katonái
kezdtek fáradni. Pedig csak ekkor léptek az aknamezőre.
but you are beautiful to me”
Aaron érdeklődéssel
figyelte az eseményeket. Valahogy, sejtette, hogy Tom reggeli kis akciójának
lesz következménye, de egy félájult Alexanderre biztosan nem számított.
Már attól a
pillanattól kezdve, hogy a két fiú kiment a mosdóba apró mosoly bujkált szája
sarkában. Hát még amikor visszajöttek és Alexander feje és John szeme is vörös
volt, izgatottan várta az izgalmakat. Kényelmesen elhelyezkedett az egyik padon
Thomas mellett, akinek előre szólt is, hogy készüljön fel.
Ezután az
események csak úgy pörögtek, egy ütés itt, egy pofon ott és hopp egy Hamilton a
padlón. Mellette pedig a kétségbeesett Laurens.
A göndör fiú
valamit súgott a másik fülébe, vállára vette táskájukat és az alig-alig lépkedő
Alexandert kikísérte az osztályból. Tanár engedélye nélkül távoztak. Az osztály
zsivaja elhalkult. Senki sem válaszolt Washington „Hol van az a kettő?”
kérdésére.
Furcsa
feszültséget hagytak maguk után, mi egész nap nem távozott a tanteremből.
- Köszönöm.
Alexander még
mindig nem tért teljesen magához. Úgy feküdt ahogy fél órája John is lefektette
őt. Azóta még a kisujját sem volt képes megmozdítani. Talán csak a fáradtság
ütött be. Talán csak a sok szar ami összekeveredett a fejében most jött ki.
Meg amúgy is,
mindig szerette John szobáját.
Fehér falak, jegyzetekkel
és képekkel díszítve. Egy íróasztal, akvárium a teknősnek, egy szekrény, egy
hatalmas ágy és sok kis apróság amikre az emberek nem figyelnek. Az emberek
sosem figyelnek.
Laurens lépett
be a szobába és szörnyen festett. Kétségbeesetten és fáradtan, szemében mégis
meleg fénysugár bujkált és dús ajkai apró mosolyra húzódtak. Pulcsiján friss
kávéfolt olvadt bele a sötétzöldbe, sok mindennek lehetett nevezni ezt a napot,
szerencsésnek biztos nem.
A göndör fiú
letelepedett az ágy végébe, szemében megcsillant a fény amikor látta, hogy
barátja őt nézte.
- Hogy vagy?
- Mint a mosott
szar.
Mindketten
nevettek, aztán az egész kínos csendbe fordult.
- Hülye voltál
– kezdett bele ismét Laurens. A másik csak szemét forgatta. – Tudom, tudom ne
kezdjem megint. Csak meg szerettem volna köszönni.
Most csak
Alexander nevetett.
- Nagyon furcsa
ez az egész – adott hangot gondolatának. – Az egész helyzet olyan lehetetlenül
nevetséges és furcsa. Hogy jutottam el oda, hogy agresszívan, önkívületben
támadjak valakire, mondd el nekem?
Laurens az ágy
másik végén ülve, látszólag gondolataiba
mélyedve nézett a szemébe. A nap fürtjeibe túrta ujjait, szeplővel borított
járomcsontját pedig éles arany késsel vágta meg. Szóra nyitotta száját de be is
zárta, alig észrevevően megremegett, szempillái riadtan mozogtak fel-alá. Az
egész fiúból végtelen szeretet áradt, szinte ragyogott.
- Oh – hökkent
meg Alexander, beléfulladt a gondolatába amit nem tudott kimondani.
Megpróbált felülni, de ereje elhagyta félúton
és visszaesett a párnába. Csak most vette észre, hogy az egész ágy Laurens
illatát árasztotta. Nem is tudta, hogy ismerte a fiú illatát.
- Ne mozogj, ha
kell valami hozok – Egyaránt parancsolás
és kérés volt.
Lehunyta a szemét,
tudta, hogy Laurens féltő tekintete még mindig őt mustrálta.
Zúgott a feje.
Mintha a falak
egyre jobban összenyomták volna őt belülről, ki akart törni, de túl sok sort
húzott már fel.
Hirtelen
ráborultak az elmúlt nap eseményei, a levegő egyre jobban kiszorult a
tüdejéből.
Maga előtt
látta Eliza sötét arcát amikor közölte vele, hogy az egész nem működhet köztük,
így nem. Alexandernek kellett volna megváltoznia hozzá, de ő képtelen volt rá.
Szóval otthagyta a lányt a park padján egyedül. Azt hitte örökké fog tartani,
évek óta váltottak csókokat és egy pillanat alatt tűnt el az a meleg érzés
szíve környékéről.
Reggel pedig
legjobb barátja összezúzott maradványait találta csak. Lehet, hogy csak a
szakítás rátett egy lapáttal, de hirtelen egy katasztrófának érezte az egész
életét. Minden amit a gimis évek alatt őrzött szívében, kezdett elveszni
látszani.
Szörnyű káosz
lett ott ahol eddig a viszonylag béke vonult, legalábbis hozzá viszonyítva
csendes madárcsicsergéses békének lehetett azt nevezni.
Elaludt.
Laurens már
vagy fél órája nézte ahogy barátja nagyokat szuszogva fúrta bele fejét a
takaróba. Békésen aludt, arckifejezése mégis ugyanolyan zavaros maradt.
Csokoládébarna haja kiszabadult a kontyból, kipirult arcán a fények gyermekként
játszottak, szemöldökét aggódva húzta fel, szája is lekonyult, nagy szemei
kerül már nem csak karikák hanem szigorú ráncok is letelepedtek.
Őrültséget tett
érte és megfizette az árát. Magát okolta, simán csak ki kellett volna tartania,
hogy ne mondja el Alexnek, nem tűnt olyan nehéz feladatnak. De amikor meglátta
ahogy azok a kétségbeesett szemeket, kérdőn rátekintve, nos, megtört.
Mert csak egy
gyenge kis homokos volt aki beleszeretett a legjobb barátjába.
Legszívesebben
azonnal kidobta volna az ágyából, nem méregből, csak, hogy ne evődjön bele az
ágyneműjébe az illata, és ne kelljen elalvás előtt még többet a fiún
merengenie. Ezért ültek mindig a földön. A szőnyeget nem kezdte el szagolgatni.
Miért kellett Alexnek
rontania a helyzeten? Nem követhették volna a „ha nem beszélünk róla, meg sem
történt” elvet? Ő évek óta így gondolt rá.
Kiment ismét
kávéért. Olyan hosszú időnek tűnt, és meg sem próbálta felgyorsítani. A
mosogatóban heverő pólóra nézett, amiből megpróbálta kimosni Alexander orrából
eltévedt vércseppeket. Természetesen fogalmas sem volt, hogy kell. Piros foltok
maradtak az anyagon.
Visszasétált a
szobájába, ez alkalommal nem öntötte magára a forró italt.
Alexander a
mennyezetet bámulta, mosoly bujkált szája sarkában, a megtört arckifejezése
mégsem változott. A jelenlétére pedig nem reagált. Laurens nyugodt mozdulatokkal
lerakta kéváscsészéjét teknőse akváriuma mellé. Megkocogtatta azt üveget,
jelezve, hogy bújjon ki a házikójából, az állatka pedig könnyen ignorálta őt. Megesküdött
volna rá, hogy az a teknős utálja őt.
Ismét
elhelyezkedett ágya végében.
- Hogy vagy?
Alexander nem
akart semmit sem mondani.
Minden erejét
beleadta abba, hogy felüljön.
John szemei
elkerekedtek.
Bár ennek fő
oka az volt, hogy Alexander megcsókolta őt.
És magával
rántotta, amikor visszazuhant.
Ennyi történt
csak, se több, se kevesebb, egy gyors csókkal borult fel az életük. És mégis nagyon
hevesen vert a szíve, szívük. Arcuk lángolt. Belül pedig sikítottak.
John próbált elhúzódni,
de háta a hideg falhoz nyomódott.
A másik fiú
ugyanolyan rémülten nézett rá, ahogy ő érezte magát.
- Mi a franc? – kérdezte Alex, inkább magától.
- Uramisten –
folytatta John.
- Vicces, hogy
ilyen helyzetben istent említed.
John oldalba
bökte őt, és olyan könnyedséggel ahogy a szél viszi a leveleket, elnevették
magukat. Mást nem is tudtak csinálni, ott feküdtek egymás mellett teljesen önkívületben,
fejükben káosz, szívükben szintúgy, így hát tehetetlenül nevettek.
Ki nem mondott
szavak keringtek a mozdulatlan fiúk felett.
Az egész olyan
új volt, egy teljesen másféle boldogság telepedett le bennük, amiket csak nagy
sóhajtásokkal tudtak kifejezni, és az ujjaik játékával, ahogy egyik pillanatban még összekapcsolódtak,
másikban már egymástól távol pihentek.
Olyan békét
kaparintottak meg, ha csak egy kis időre is, amiért már túl régóta harcoltak.
Csak élvezni akarták minden lélegzetvételét, nem gondolkozni a jövőn, nem
merengeni a múlton. A jelenben minden tiszta volt és csendes. Kijárt nekik a
fegyverszünet.
hát ez iszonyúan cuki volt
VálaszTörlésburrön pedig külön mosolyogtam, istenem ezt az emberi szemétlerakót :D
nagyon örülök, hogy végül folytatod a történetet mert 1) hamilton, mindig befizetek egy jó kis hamilton sztorira 2) egyre jobban meg fogsz ügyesedni a fandomban én Érzem
köszönöm hogy olvashattam 。◕ ‿ ◕。